egészséges

2019.08.02. 09:20

Marsi Anikó kivizsgáltatta a férjét

Palik László számára egyszerre munka és szórakozás a Fuss, család, fuss! sportreality forgatása. A sportos vetélkedés közben ugyanis együtt lehet a fiaival, és kedvére hódolhat szenvedélyének, a futásnak is.

Forrás: MW Archívum

A közös sportolás minden családot összekovácsol – vallja Palik László, aki többek között ezért szereti a Fuss, család, fuss! című műsort.

„Nincs annál erősebb összetartó erő, mint ha a családtagok taktikusan leosztják egymás kö­zött a feladatokat, hogy hatékonyan küzdhessenek le egy-egy akadályt” – nyilatkozta a Borsnak Palik László, a TV2 új sportrealityjének műsorvezetője.

Palik László egész életét végigkísérte a sport
Fotó: Földi Imre / MTI

Már épülnek az eltérő erősségű pályák, amelyeken a családoknak bizonyítaniuk kell. A győztes csapat beköltözhet abba a luxuslakókocsiba, amelyben Angelina Jolie és Bruce Willis is eltöltött néhány hetet, amikor Magyarországon forgatott. A vesztes családok pedig egy katonasátorban éj­sza­káz­nak együtt. Ez a felállás persze változhat, akik ké­sőbb jól teljesítenek, átvehetik a régi lakók helyét.

Palik László – a sport örök szerelmeseként – izgatottan várja a kiválasztott családokat. A fiai is kilátogatnak a helyszínre, ahol a forgatási szünetekben együtt le­hetnek a versenynek otthont adó százhektáros birtokon. A hajdani sportriporter egyébként a forgatások alatt sem hagyja abba a test­edzést.

„Az elmúlt három évben egy kísérletnek vetettem alá magam. Nem telhet el úgy huszonnégy óra, hogy ne eddzek” – magyarázza a műsorvezető.

„Ha Dominikára utazom, ak­kor a reptéren, ha autózás közben, akkor megállok, és futok egyet. A szervezetem pedig remekül bírja a terhelést, sőt annyira hozzászokott, hogy már élni sem tudnék nélküle” – tette hozzá Palik.

Marsi Anikó egy sportsérülése utána kivizsgálásra vitte Palikot
Fotó: MW Archívum

Ennek ellenére a sportsérülések őt sem kímélik, és a legutóbbinak köszönhetően kiderült, milyen egészségi állapotban van.

„A feleségem (Marsi Anikó – a szerk.) elvitt egy kivizsgálásra, amikor sportsérülést szenvedtem, és ki­derült, hogy a mindennapos sportnak kö­szönhetően, ki­váló egészségnek ör­vendek. Bár vannak rossz szokásaim, mint a do­hányzás, amitől, ha szükségét érzem, megválok, de ezt is szép csendben te­szem majd” – árulta el Palik László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!