50 éves a P. Mobil

2019.10.01. 09:37

Schuster Lóránt: minket a közönség választott és tart életben

Országos turnéra indul az együttes, ahol felcsendülnek a magyar rock legjobb slágerei.

Takács Eszter

Forrás: MTI

Minket a közönség választott és tart életben – így vall az elmúlt 50 év sikeréről a P. Mobil örökmozgója, lelke, mindenese, Schuster Lóránt. A zenei érdekkörök a P. Mobilt ma is ugyanolyan karanténban tartják, mint a kádári diktatúrában, a közönség ragaszkodását azonban elvenni nem lehet. Nemrég Budapesten felejthetetlen koncer­tet adtak, most pedig országos turnéra indulnak, ahol felcsendülnek a magyar rock legjobb slágerei – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

– Májusban ünnepelte a 70. születésnapját, és a kerek évforduló alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök úr is felköszöntötte. Számított erre?

– Egyáltalán nem, nagyon meglepett, és rendkívül megtisztelő, hogy a miniszterelnök úrtól kaptam egy levelet meg egy üveg jófajta bort. Kiemelte a zenekarvezetői munkám hitelességét, miszerint bármilyen politikai vagy kulturális környezetben hűen képviseltem a saját stílusunkat. Valamint említést tett azokról az örökzöld slágerekről, amelyek a magyar rockzene hírnevét öregbítik a mai napig.

– A P. Mobil is kerek évfordulót ünnepel, az 50 éves jubileumának alkalmából jelent meg az Aranylakodalom című album. Kevesen mondhatják el, hogy öt évtizedig töretlenül sikeresek tudnak maradni. Van titok?

– Mick Jagger a titok. A viccet félretéve, csak rengeteg munkával megy.

– Miért van fehér menyasszonyi ruhában a borítón?

– Egy fricska akart lenni, volt, aki meg is jegyezte viccesen, hogy most már EU-konform vagyok. De valójában a legszebb 50 évet adtuk az életünkből a közönségnek. Ez már egy házasság a zenekar és a közönségünk között. Minket nem támogatott a párt, nem „csinált meg” a média, minket a közönség választott és tart életben. Sok mostani rockzenekar még popzenekarnak sem megy el. A három négyzetméter tetoválás, az orrkarika és a piercingek csak külsőségek. Olyan, mintha lenne egy cipzáros oroszlán, amin belül, ha széthúzzuk a cipzárat, egy kisegér van. Ennek a műfajnak megvannak a maga szabályai. Igaz, hogy sok irányzatot ötvöz, de nagyon kötött műfaj a rockzene.

– Ha már így szóba került, mi a rockzene?

– Életérzés. Egyszer egy külföldi turnénkon egy angol road is megkérdezte tőlem, tudom-e, mi a rock? Kíváncsian

vártam, hogy mit fog mondani, de csak megszorította a csuklómat, és azt mondta, ez a rockzene. Az erő.

– A nyolcvanas években a „fekete bárányok” közé sorolták a P. Mobilt a Beatricével és Hobó­val együtt. Nem tiltott, nem támogatott, de tűrt együttes voltak?

– Nem. A határon voltunk, ahol lehetett, akadályokat gördítettek elénk. Volt rá példa a szocializmusban, hogy egy soproni gimnáziumban kiad­ták, aki elmegy a P. Mobil koncertjére, az igazgatói intőt kap. A rendszer képmutatására jellemző, hogy azért hagyták, hogy játszunk, amikor éppen hagyták, mert a művelődési házakban rengeteg gyerek volt, és abból a bevételből finanszírozták a fotós szakkört és sok mást. A „vállalati négyszög”, az igazgató, a párttitkár, a szakszervezetis és a KISZ-titkár dominált mindenhol. Ennek a rendszernek az utóélete, amiben most élünk.

– Több interjúban is beszélt róla, hogy az idén 50. jubileu­mát ünneplő P. Mobil dalait több rádió is mellőzi. Akkor nemcsak anno volt nehéz bekerülni a fősodorba, hanem most is?

– Így van. Ötven éve létezik a zenekar, lemezt, CD-t, könyvet publikálunk, a mai napig évi 60-80 telt házas koncertünk van, mégsem játsszák egyes rádiók a számain­kat. A Petőfi rádió konkrétan talán 5-6 alkalommal, míg az általam ismeretlen, bár lehet, nagyon jó Brains együttes vagy a Vad Fruttik dalait háromezerszer. Szeretném tudni, hogy miért. Azzal hidaltuk át a problémát, hogy a P. Mobil létrehozta a Mobil Rádió Budapestet, ahol igazi rockzene megy egész nap, és nem zenei környezetszennyezés. Háromezer számot tettem fel személyesen a szerverre.

– Van példaképe?

– A jó zenét és a jó zenészt szeretem. A legnagyobb példaképem a The Animals együttes énekese, Eric Burdon. De mindent szeretek a Led Zeppelintől és Paul Rodgerstől (Free, Bad Company) is.

– Ennek a mellőzésnek mi a visszhangja szakmai körökben?

– Hörgés van. Nemcsak a zenészek, de a stúdiósok, szállítók, mindenki látja, hogy mi történik és hogyan. Ami a zenei életben, sőt, a kultúrában történik, az a legfinomabb szóval élve is elgondolkodtató. David C. Korten szerint egy országot egyetlen módon lehet megszerezni és megvédeni a globális hatalom ellen: ha elfoglalod a kultúra és a tudomány harcálláspontjait. Ebben a csatában komoly szerep jut a pop- és rockzenének is. Harc van.

– Úgy gondolja, hogy a rendszerváltással sem történtek nagy változások?

– Amíg az akkori generációk regnálhatnak, befolyásuk van, addig nem. Azokat az embereket már nem lehet megváltoztatni. Ahogy Csurka István mondta, a szocializmusban szocializálódott réteg már nem fog megváltozni, nem tud. Két generáció kell a gyökeres változáshoz. A mai gyerekek már mernek kérdezni, ők már mások, okosabbak, nyitottabbak.

– Járnak a fiatalok is P. Mobil-koncertekre?

– Igen, 14-től 80 éves korig minden generáció jön a koncertjeinkre.

– Most Baranyi László az együttes énekese, de korábban Rudán Joe, Tunyogi Péter, Vikidál Gyula is volt. A régiekkel játszana újra?

– Nem, nem nosztalgiázom soha, nem az én műfajom. Az érdekel, mit csinálunk ma, és mi lesz holnap.

Aranylakodalom- turné állomásai

2019. 09. 22. Sármellék

2019. 09. 28. Cserkeszőlő

2019. 10. 04. Pécs

2019. 10. 05. Baja

2019. 10. 12. Újiráz

2019. 10. 18. Mezőkövesd

2019. 10. 19. Debrecen

2019. 10. 25. Jászberény

2019. 10. 26. Szentes

2019. 11. 16. Szeged

2019. 11. 22. Szolnok

2019. 11. 23. Bátonyterenye

2019. 12. 06. Székesfehérvár

2019. 12. 07. Kaposvár

2019. 12. 13. Szombathely

2019. 12. 14. Sopron

2019. 12. 25. Mindszent

2019. 12. 30. Budapest

Borítókép: Schuster Lóránt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!