Interjú

2020.03.18. 07:48

Csézyéknél most vált aktuálissá a babatéma

Ha Isten is úgy akarja, akkor talán már ebben az évben megfogan a pici – mondta az énekesnő.

Janotka Krisztina

A mindig mosolygós, életvidám énekesnő meglepő őszinteséggel mesélt az életéről, a házasságáról és a vágyairól. És noha minden oka megvan a boldogságra, azt ő sem tagadja, hogy édesanyaként tudna igazán kiteljesedni írja Janotka Krisztina Hot! magazinban megjelent interjúja alapján a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

– Biztosan sokan egyetértenek velem abban, hogy rendkívül finom és bájos nő vagy. De közben azt is tudom rólad, mennyire meghatároz az, hogy ízig-vérig vidéki lány lakik benned. Ez sosem szült kettősséget?

– Nem, mert minden szerep ténylegesen én vagyok. Ugyanúgy jól érzem magam otthon kapálás közben, mint a legexkluzívabb helyen kisestélyiben. A hangsúly a tartáson van, hogy mindig nőnek érezzem magam, akkor is, ha épp a konyhában sertepertélek vagy ha talpig sminkben, meseszép ruhában színpadra állok.

– Ebben van tudatos munka?

– Nagyon szeretem megélni a nőiességemet, miközben tudom, hogy a mai világban a társadalom és a férfiak valahol ezt is várják el: legyünk egyszerre jó háziasszonyok, csinos feleségek, odaadó édesanyák és csábító nők. Szóval, van benne munka, igen. Sok esetben kimondottan nehéz mindennek megfelelni, már csak a saját mércénk szerint is.

– Pláne ha az ember, annyit dolgozik, mint te... Járod az országot a fellépésekkel, készülnek az új dalaid, emellett tervezed az új ruhakollekciódat. És ha ez nem lenne elég, a családi házatokat és a több hektáros kertet is te tartod kézben.

– Nem vagyok tétlen ember, és egyszerre igyekszem csak egy dologra koncentrálni, mármint ami a munkát illeti. Mert az otthoni teendők, a négy kutya és hat cica ellátása és gondozása a legnagyobb hajtás közepette is elsőbbséget élvez. És ha eközben bejön a képbe egy váratlan fordulat – például egy csőtörés, vagy ha nem halogathatjuk tovább a tetőcserét –, akkor intézkedem. Igyekszem a lehető legtöbb terhet levenni a férjem válláról és egyedül megoldani a hétköznapjainkat. Egyrészről ez nekem nem esik nehezemre, szívesen teszem, ezenfelül becsülöm és tisztelem Laci hivatását annyira, hogy megértsem: másra egyszerűen nem jut több figyelme. Rákkutatóként ráadásul rengeteget utazik – ha akarná, sem tudná jobban kivenni a részét a teendőkből.

„Látom Lacin, mennyire hálás, hogy „engedem”, hogy férfi legyen”

– Bár neked is nagy hangsúly van a karriereden, mégis úgy tűnik – ahogy mesélsz magatokról –, hogy ti a klasszikus férfi és női szerepekben hisztek, amikor a férj a családfenntartó.

– Ez így van. Látom Lacin, mennyire hálás, amiért „engedem”, hogy férfi legyen. Pedig mindketten temperamentumosak vagyunk, de van, hogy szándékosan visszalépek egyet, mert így tudjuk fenntartani a köztünk lévő egyen­súlyt. Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy alárendelem magam az ő akaratának, egyszerűen belátom, hogy bizonyos dolgokat neki kell megtennie, neki kell kimondania. Erre van is egy példám. Egyik nap az üzletből hazaérve újságoltam a férjemnek, hogy milyen nagy összegben sikerült árulnom, és amellett, hogy büszke volt rám, kissé el is szomorodott, mert az érezte, hogy ezentúl már nem is lesz akkora szükségem rá. Először rosszulesett, hogy ezt mondja. Aztán megmagyarázta, hogy pusztán arról van szó, hogy szeret gondoskodni rólam, a feleségéről, szeret a tenyerén hordozni. Ekkor megértettem, mennyire fontos, hogy ne boruljanak fel a szerepek.

– Tíz év után is olyan figyelmes veled, mint a kezdetekben?

– Ő az a férfi, aki reggel ébredés után elmondja, hogy neki én vagyok a leggyönyörűbb. Erre néha rávágom, hogy ez mégis hogy lenne igaz, amikor így össze van gyűrve az arcom?! Mégis tudom, komolyan gondolja, és ez hihetetlenül jólesik. Mint ahogy az is, hogy minden hónap tizenharmadikán tizenhárom szál rózsával lep meg, immáron kilenc éve.

„Ma már jobbak vagyunk együtt, mint a kapcsolatunk elején”

– Úgy csillog a szemed és mosolyog a szád, miközben mesélsz róla, hogy még számomra is egyértelmű, ennyi idő elteltével is szerelmes vagy belé.

– Óriási szerencsénk van, hogy megtaláltuk egymást a férjemmel. Mennyien élnek úgy le egy életet, hogy beleragadnak egy kapcsolatba egy olyan féllel, akiről idővel kiderül, nem az igazi... Én tudom, nekem Laci a párom, és én őneki. Kitölti minden gondolatomat, és meg is nevettet. Természetesen veszekedni is szoktunk, jó nagyokat, irdatlan viták tudnak kerekedni a másodperc törtrésze alatt, de csakis bagatell ügyekben, mint például hogy valamelyikünk miért hagyja szanaszét a holmiját. Az életünket meghatározó kérdésekben azonban teljes az összhang.

– Eközben meg tudtok újulni?

– Együtt változunk, és ma már jobbak vagyunk együtt, mint a kapcsolatunk elején. Mindkettőnknek fontos a családunk, szigorúan nézve mégis kizárólag mi ketten vagyunk egymásnak, ezért hihetetlen módon összekapaszkodunk. Ebből fakadóan van is bennem félsz, nehogy bármi baja legyen. Egészséges és fitt, sőt sok esetben lendületesebb is, mint én, de rengeteget dolgozik, emiatt érthetően féltem.

– A köztetek lévő tizennyolc év korkülönbség kiütközik bármiben is?

– Nem. Sem ő, sem én nem érezzük. Valószínűleg azért sem, mert nagyon hasonlóak vagyunk; egy a szemléletünk, az értékrendünk, ugyanazok foglalkoztatnak mindkettőnket.

„Elviekben nincs akadálya a teherbeesésnek”

– Egy ilyen szerelemből, mint a tiétek, hogy nem született még gyermek?

– Ez nem azért van, mert nem szeretnénk, sőt! Most vált számunkra igazán aktuálissá a babatéma. Ha Isten is úgy akarja, akkor talán már ebben az évben megfogan a pici, legalábbis mi nagyon vágyunk rá. Rajtunk nem múlik.

– Esetleg már orvossal is konzultáltatok?

– Természetesen. Hál’ isten, mindketten egészségesek vagyunk, így elviekben nincs akadálya a teherbe esésnek.

– Ha jól látom, az a típus is vagy, aki megbékél azzal, amit az élet ad. Igaz?

– Igen, mert nagyon jó életem van, és emiatt hálásabb nem is lehetnék. Úgy tudok örülni, ha az ismerősi körben valakinek babája születik, van kit babusgatni, én ebből is tudok merítkezni.

– Véleményem szerint nagyszerű édesanya lennél.

– Köszönöm, ezt a férjem is gyakran mondogatja. Én néha aggódom, hogy vajon elég jó anya leszek-e – szerinte a legjobb. Folyton azt hangoztatja, hogy a tíz állatunk mellett is van még bőven kapacitásom, ezért kellene úgy két-három gyermek, aki leköt. De ha három nem is, egy mindenképp.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!