Járvány

2020.04.24. 16:24

Három idősotthon lakóinak is zenélt Vastag Csaba

A zenészek előadták az Őrizd az álmod és a Bátorság című dalukat is.

Három budapesti idősek otthonához látogatott el Vastag Csaba énekes, a Life Tv műsorvezetője, aki zenekarával koncerttel lepte meg az ott élő időseket és ápolókat.

Az április 21-i koncertre egy nyitott tetejű buszon érkeztek, az énekes a busz tetején állt a zenekarával, betartva a szabályokat, másfél méteres távolságra egymástól.

Így igyekeztek egy kis színt, jókedvet varázsolni a karantén ideje alatt az ott élő idősek, ápolók, dolgozók mindennapjaiba – olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a zenészek előadták az Őrizd az álmod és a Bátorság című dalukat is, a közönség az ablakokból és erkélyekről hallgatta őket. Az énekes a maga módján és eszközeivel így szeretné meghálálni a közönségének mindazt a szeretetet és figyelmet, amit az elmúlt tíz évben kapott – fogalmaznak.

Az eseményre elkísérte a zenekart a Life Tv, és hamarosan a nézők is láthatnak egy rövid összefoglalót a koncertről online, illetve a televízióban. A zenészek az ország más településeire is ellátogatnak, a következő állomás Sopron lesz.

Borítókép: Vastag Csaba az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve hivatalos dalának felvételén a Magyar Rádió stúdiójában 2016. július 14-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!