Ország-világ

2020.11.17. 12:32

A spanyolnátháéhoz hasonló a járvány görbéje: vajon ezúttal is lesz harmadik hullám?

A spanyolnátha három hullámban söpört végig Európán, amiből a tudósok arra következtetnek, hogy a koronavírus-járványnak is lesz harmadik hulláma, ami márciusra várható.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A spanyolnátha- és a koronavírus-járvány fertőzési görbéje rengeteg hasonlóságot mutat. Ha egymás mellé rakjuk a két járvány görbéjét, akkor azt látjuk, hogy szinte párhuzamosan haladnak – írja a Ripost.

A spanyolnátha első hulláma 1918 tavaszán még nem volt túl veszélyes, a második hullám volt a leghosszabb és legpusztítóbb, a harmadik viszont, ami 1919 február elején érte el a csúcsot, már csak utórengésszerű. Sok tekintetben a védekezés is hasonló volt: bezárták az iskolákat, megtiltották a tömegrendezvényeket és maszkot kellett hordani az utcán, sőt büntették az akkor még szokásban lévő utcai köpködést.

Fotó: Ripost

„A koronavírus tartósabb betegséget okoz más RNS-vírusokhoz képest, ami odavezet, hogy tovább vannak a betegek kórházban és több a haláleset” – mondta Francois Balloux svájci rendszerbiológus a Kronen Zeitung című osztrák lapnak. A tudós sok hasonlóságot lát a két járvány között.

A koronavírus szerinte csak azért nem követelt annyi életet, mint a spanyolnátha, mert időben hoztak intézkedéseket az országok, és jobbak a higiénés és közegészségügyi körülmények most, mint száz éve.

A bevált módszerek azonban segítenek a stratégia kialakításában és az is bizonyosra vehető, hogy lesz harmadik hulláma a járványnak. A University College London professzora szerint a koronavírus kapcsán még sok a megválaszolatlan kérdés, az viszont biztos, hogy nagy hatása lesz a világgazdaságra, ebben is hasonlít a két járvány.

Vannak különbségek is: a spanyolnátha ellen egyáltalán nem volt gyógyszer és oltás, míg a koronavírus ellen mindkettőnek a kifejlesztése előrehaladott.

A spanyolnátha idején 500 millió fertőzött volt, amiből 50 millióan meg is haltak. Most az eddigi 54 millió fertőzött közül, eddig 1,3 millió a halálos áldozatok száma.

Északi szomszédainknál már tetőzött a második hullám

Csehországban lassult a járvány terjedése, a szombati 7357 új eset már ötszázzal kevesebb, mint a csütörtöki és 4200-zal kevesebb, mint az egy héttel ezelőtti. A súlyos esetek és halálozások száma is csökkent, a járvány terjedési mutatója már egy alatt van: 0,7-0,8 – jelentette be Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Intézetének igazgatója.

Az óvintézkedések nagy részét még fenntartják, mert sok az aktív fertőzött, de az általános iskolák első és második osztálya szerdán visszatérhet az iskolákba.

Bizonyos feltételek mellett újra megnyithatnak a mozik, színházak, konditermek, uszodák és templomok Szlovákiában. A helyi országos tiszti főorvos szabályait kell betartani, ami a létszámra, ülésrendre, maszkviselésre és fertőtlenítésre vonatkozik. Az ingázóknak már nem kell negatív teszt .

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!