2020.12.08. 19:55
A reggeli a kulcs – a négygyermekes anyuka elárulta, hogyan fogyott le
Néhány egyszerű trükkel fél év alatt nagyjából harminc kilótól szabadult meg – és ami ennél is fontosabb, visszanyerte az önbecsülését.
Forrás: Shutterstock
Korábban nem szívesen nézett a tükörbe az a négygyermekes édesanya, akinél 102 kilogrammot mutatott a mérleg – mára azonban büszke alakjára, és arra, hogy képes volt megváltoztatni az életét.
Alighanem sokaknak lehet ismerős az, amit az ausztrál Abby Curry élt meg: a négygyermekes, 33 éves asszony sokáig küzdött a túlsúllyal. Rendszertelenül evett, a reggelit sokszor kihagyta, nap közben viszont befalta, ami a kezébe került, mégis mindig erőtlennek érezte magát – írja a Bors.
Emellett az önbecsülése is a padlón volt – így nem csoda, hogy egy nap az asztalra csapott, és azt mondta: ez így nem mehet tovább. Történetéről a Daily Mail Australia számolt be.
Abby az életmódváltásnak köszönhetően 102 kilóról fél év alatt lefogyott 74-re, ma pedig már csak 66 kilót mutat a mérleg.
Az Új-Dél-Walesben élő nő elárulta: valójában pár egyszerű trükknek köszönheti a drasztikus változást – no meg persze az elhatározásnak.
4 egyszerű szabály – így tudja utána csinálni!
1. Abby szerint az első és legfontosabb a reggeli-kérdés megoldása volt. Noha sokan azt hiszik, ha elhagynak egy étkezést, az csak segít, de ez hatalmas tévedés. Ő is gyakran kihagyta a reggelit, hogy aztán később duplán bepótolja. Most minden napját egészséges smoothie-val kezdi – a zabos-banános az egyik nagy befutó nála – összesen pedig négy-öt kisebb étkezést tart a nap folyamán, természetesen egészséges alapanyagokból és főzési technikákkal.
2. Fontos továbbá, hogy mindig legyen a hűtőben étel – a „gyorsan csak összedobok valamit abból, ami itthon van” ugyanis általában egészségtelen eredményt szül.
3. A testmozgás sem utolsó – de ne gondoljunk nagy dolgokra! Abby korábban szinte semmit sem mozgott, életmódváltása azonban azt jelentette, hogy erre is hangsúlyt fektetett. Vallja: mozogjunk minden nap, mégha csak egy húszperces sétáról vagy futásról is van szó! A négygyerekes anyuka favoritja a kutyasétáltatással összekötött kocogás.
4. És végül: tűzzünk ki kisebb, elérhető célokat! Ezáltal nem érezzük azt, hogy szélmalomharcot vívunk a saját testünk ellen, hanem mindig van valami sikerélményünk.
