elfajult a vita

2021.01.14. 17:15

Elhagyta a felesége, ezért hasba szúrta a saját fiát a szendrői férfi

Kis híján megölte a saját fiát egy szendrői férfi, mert elhagyta őt a felesége. A fiú tudta, hogy az anyja mire készül. A férfi azért szúrta hasba, mert nem szólt neki erről.

Forrás: Shutterstock

A férfi a felségével és a közös fiúkkal élt együtt a szendrői családi házukban. Másfél éve a kora reggeli órákban az asszony Budapestre utazott, a család ki is kísérte a buszmegállóba -írja az Origo.

Később a két férfi a helyi boltban különféle italokat vett, amelynek a jelentős részét az apa már napközben megitta. Másnap kora hajnalban, amikor a fiú kiment a konyhába az apa megkérdezte tőle, hogy tudja-e azt, hogy az édesanyja már nem fog visszajönni hozzájuk? A fiú azt mondta, igen, és azt is hozzátette, azért mert az apja így viselkedik.

Ezután vitatkozni kezdtek, és

az apa felvette az asztalon fekvő konyhakést, és azzal hasba szúrta a fiát.

A szúrás után a fiú az ágyához támolygott, majd eszméletét vesztette.

Amikor magához tért azt látta, hogy az apja az ágya szélén ül a telefonjával a kezében, azt látta, hogy alvadt vér van a hasán.

Ekkor már nagyon erős fájdalmat érzett. Elkérte az apjától a telefont, és tárcsázta a segélyhívót.

A mentősök azonnal kórházba vitték. Akkor már életveszélyes állapotban volt, a szúrás helye é iránya alapján nagy szerencséje volt, hogy nem halt meg.

A büntetett előéletű apa ellen eljárás indult. Mint kiderült, már van egy felfüggesztett börtönbüntetése. Ha elítélik, azt is le kell ülnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!