2021.02.10. 13:26
Mint a filmeken: banki ügyintéző segítette a magyar bűnbandát, milliókat utaltak át maguknak
Több mint 80 milliós kárt okozó, bankszámlák megcsapolásával és csalással szerzett hitelek felvételével gyanúsítható, tíztagú bűnszövetséget számoltak fel a fővárosban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A nyomozás eddigi adatai szerint egy nő és élettársa rávett egy banki ügyintézőt,
hogy biztosítson netbankon keresztül hozzáférést egy ügyfél számlájához; a számlán található 62 millió forintot egy általuk beszervezett stróman bankszámlájára utalták, és az összeget felvették.
K. Györgynét és B. Sándort V. Gergő banki ügyintézőn kívül még két férfi – H. János és F. László – segítette; ők gondoskodtak a strómanok beszervezéséről – akik legtöbbször nehéz sorsú emberek voltak -, valamint arról, hogy legyen olyan bankszámla, ahová a jogosulatlanul megszerzett pénzt átutalhatják.
V. Gergőt tavaly májusban fogták el, K. Györgynét júliusban, szökésben lévő társuk, B. Sándor ellen elfogatóparancsot adtak ki; a férfi decemberben feladta magát a rendőrségen.
A rendőrök K. Györgyné és B. Sándor használatában lévő autók átkutatásakor
csaknem 54 millió forintot és 1 millió forint értékű ékszereket találtak.
A nyomozók a pénzt, az ékszereket és az autókat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében lefoglalták, valamint zár alá vettek egy ingatlant is.
Hasonló módszerrel, szintén V. Gergő banki ügyintéző közreműködésével az egyik fővárosi banknál négy alkalommal strómanok nevére igényeltek 18 millió forint hitelt. A hitelt felvevőknek a gyanú szerint a február 2-án elfogott H. Miklós állított ki különböző jövedelemigazolásokat és hamis bankszámlakivonatokat.
A rendőrség V. Gergőt, K. Györgynét és B. Sándort bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás, közokirat-hamisítás és hamismagánokirat-felhasználás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
Társaikat, H. Jánost és H. Miklóst üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás, közokirat-hamisítás és hamismagánokirat-felhasználás miatt, F. Lászlót pedig pénzmosás miatt hallgatták ki.
A fővárosi banknál igényelt hiteleket felvevő négy férfit a nyomozók csalás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanújával hallgatták ki.
K. Györgyné jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt áll, B. Sándor letartóztatásban van, társaik szabadlábon védekeznek – tudatták a közleményben.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
Borítókép: illusztráció
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten