Bulvár-celeb

2021.04.10. 13:05

Hátborzongató! Valószínűleg emberi csontokat, koponyákat találtak zsákokból kiszórva a temetőben

Emberi koponyák, maradványok látszódtak azokon a képeken, melyet a bama.hu egyik olvasója küldött a baranyai hírportálnak a közelmúltban. Hogy miért és hogyan kerültek ezek a felszínre, az egyik szigetvári temetőben, azt nem lehet tudni...

Forrás: bama.hu

Meglepő és megdöbbentő fotókat küldött a bama.hu hírportál közösségi oldalára egy olvasó.

A fotón első látásra emberi csontok és koponyák látszódtak elszórva, egy kiszakadt zsákban.

Körülöttük szenes koszorúmaradványok, eldobott gyertyák, virágok. Mint ahogy arra felhívta a figyelmet a hölgy, a március 27-28-i hétvégén készítette a képeket a szigetvári Turbéki temetőben – írja a bama.hu.

Ezt a látványt örökítette meg az olvasó

Mivel az emberi maradványoknak nem a felszínen, s semmiképpen sem egy kupac szemét között van a helyük, a bama.hu megpróbált utánajárni az ügynek. Elsőként, a múlt hét elején, a város polgármesterét, dr. Vass Pétert kérdezték meg, hogy érkezett-e bejelentés az önkormányzathoz az ügyben. A fotót készítő olvasó beleegyezésével elküldték a képeket is. A polgármester elmondta, hogy nem kapott jelzést, nem kereste még őket senki, ám mindenképpen tesznek lépéseket. Jelzik az esetet a temető üzemeltetője, karbantartója, a Mammel-Mementó Kft. felé, valamint a helyszínre kiküldik a közterület-felügyeletet.

Ezt fotózta az olvasó a temetőben

 

Újra megkeresték a hivatalt, a polgármestertől valamint Weszner Veronika aljegyzőtől azt a tájékoztatást kapták, hogy ígéretük szerint az üzemeltetőnek jelezték az esetet. S mikor a közterület-felügyelők kimentek a temetőbe – a bama.hu jelzése után azonnal – már nem voltak ott a csontok...

A bama.hu megkereste az üzemeltető, Mammel-Mementó Kft.-t is, akik annyit mondtak, hogy ők sem tudtak az esetről korábban, valamint megtették a bejelentést a rendőrségre.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy az általunk kérdezett esettel kapcsolatban rendőrségi hatáskörbe tartozó jogsértés gyanúja nem merült fel, így rendőrségi eljárás sem indult.

 

Több érdekes temetői ügy is volt

A Dunántúli Napló is beszámolt róla, hogy több mint 10 évvel ezelőtt ismeretlen eredetű csontokat, feltört kriptákat találtak a Turbéki temetőben. Akkor is helyi lakosoktól kaptak a bejelentést, akik elmondása szerint évek óta hordták a kriptába azokat az exhumált csontokat, amelyek a felszámolt sírokból kerültek elő.

A szintén a Mammel-Mementó Kft. által üzemeltetett Kanizsai temetőről pedig utoljára 2019-ben írt a baranyai hírportál. Ekkor szintén egy olvasó kereste meg a szerkesztőséget. Mit mondta, a temető egy kriptájában nyugszanak hozzátartozói, s mikor fel akarta újíttatni a nyughelyet, akkor derült ki, hogy üres, holott három koporsónak kellett volna benne lennie. A hölgyet ekkor elkezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy ki tudja, hány évig járt ki a család a temetőbe egy üres kriptához. Ekkor a megyei lap is megkereste az illetékes temetkezési vállalkozót, akitől azt a tájékoztatást kapták, hogy mintegy húsz éve, mióta ők üzemeltetik az adott temetőt, nem emeltek ki koporsót, urnát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!