Bulvár-celeb

2021.05.23. 13:35

Ilyen valójában az Exatlon kedvence! Barátnője mindent elárult Herczeg-Kis Bálintról

Kezdetét vette az egyéni játék az Exatlon harmadik évadában, a vége előtt azonban még gyorsan kifaggatta a baon.hu Herczeg-Kis Bálint, a műsor legnépszerűbb játékosának, barátnőjét.

Öt hónappal ezelőtt indult útjára a TV2-n futó sport-reality harmadik évada, mi pedig egészen a kezdetektől szoríthatunk a széria egyik legeredményesebben teljesítő versenyzőéért, a sokunk által csak „fiatal kecskeméti gimnazista”-ként emlegetett Herczeg-Kis Bálintért. A 19 éves fiú a közel fél év alatt számos boldog és szomorú pillanatot élt át a műsorban, mi pedig vele együtt örülhettünk és sírhattunk a tévéképernyők előtt. Láttuk gyermekből felnőtté válni, sírni és nevetni, meghozni a legnehezebb döntéseket, lelkesedni és elbizonytalanodni, játszani és komolynak lenni, és láttuk, hogyan válik egy egész ország példaképévé – írja a baon.hu, a Bács Kiskun megyei hírportál.

Vele kapcsolatos legfőbb kérdéseinkre egy olyan embertől kaptunk válaszokat, aki pontosan tudja a miérteket és a miért nemeket: Kelemen Anna kezdetben közeli barátként, lassan öt éve pedig szerelmeként van jelen Bálint életében.

Már gyerekként is rendkívüli mozgékony volt

Anna a játék során folyamatos kapcsolatban áll Bálint családjával, így a gyermekkorhoz kapcsolódóan az ő gondolataikkal egészültek ki a válaszok. Mint elmondták,

Bálint már gyermekként is nagyon mozgékony és jó mozgású volt. Falat mászott, karatézott, kick-boxolt, később pedig a Spartan Race akadályversenyein is elindult. Ott tetszett meg neki igazán az ehhez hasonló sport és kihívás. Mindig is hajtotta az adrenalin és a kalandvágy, emellett sokat jelent számára, hogy a versenynek köszönhetően eljuthatott Dominikára.

– Amennyire én tudom, az öccsével sok bolondságot csináltak régebben. Rengeteget utaztak, kirándultak a családdal, de a barátaival is számos őrültségben vett és vesz részt a mai napig. Sokat kreatívkodtak, horgásztak, igazán vidám, élményekkel teli és aktív gyermekkora volt – tette hozzá Anna.

Fotó: baon.hu / családi fotó

 

Herczeg-Kis Bálint az osztályában is meghatározó személy

A fiatal fiú sokat segít az iskolában a kirándulások megszervezésében, emellett ő a felelős az ott készült fotók és videók elkészítéséért is. Sok barátja van, és mint azt a játék ideje alatt is láthatjuk, sokan szeretnek a közelében lenni.

– Bálint rendkívül maximalista és nagyon céltudatos. Ami igazán érdekli, azt maximális lendülettel végzi. Talán ez az egyik oka annak, hogy ilyen stabil a játék során is. A másik mindenképpen a támogató, kiegyensúlyozott családi légkör, ami körülveszi itthon. Makacs, de jól kezeli a kudarcokat, képes gyorsan tovább lépni rajtuk és könnyedén átvészeli a legnehezebb napokat is. Magabiztos, kedves, szerethető jellem, elképesztően pozitív személyiség és mindenben a jót látja meg először. Ez az oka, hogy annyian szeretnek a közelében lenni – fejtette ki Anna.

Fotó: baon.hu / családi fotó

Számítottak rá, hogy nehéz lesz a több hónapnyi távollét

Herczeg-Kis Bálint már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy jelentkezni fog az Exatlonba, azonban meg kellett várnia a nagykorúságot. Ahogy elérkezett a pillanat, többé nem volt kérdés, hogy kipróbálja magát a harmadik évadban.

Mivel mentálisan évek óta készült a játékra, a fizikai erőnlétét pedig folyamatosan szinten tartja, különösebb felkészülésre nem volt szüksége, néhány jó szó és megerősítés azonban kellett.

– Tudtuk, hogy nehéz lesz a távollét, de erre nem igazán lehet felkészülni. Próbáltunk sokat beszélgetni, tanácsokkal láttuk el, és folyamatosan igyekeztünk tudatosítani benne, hogy mindig ott leszünk vele és küldjük itthonról az energiát – mondta el Anna, majd hozzátette: a fizikai felkészülés Bálintnál abból állt, hogy testnevelés órákon gyakorolta a labdadobásokat, emellett futott, és otthon, a kameraállványra dobált karikákat – írja a baon.hu.

Fotó: baon.hu / családi fotó

Soha nem voltak még ilyen hosszú ideig távol egymástól

A két fiatal ugyanabban az intézményben kezdte meg tanulmányait, mégsem ismerkedtek meg a felső tagozatba kerülés előtt. Gyermekként a két fiatal osztálya sokszor megfordult a környék játszóterén, ahol végül egymásba botlottak, a közös játék és együtt lógás pedig jó barátokká formálta őket. Bálint ezt követően hatosztályos gimnáziumban folytatta tanulmányait, barátságukat azonban ez sem törte meg. 2016 nyarán egy közös ismerős által mélyült el a kapcsolatuk, onnantól kezdve mindent együtt csináltak. Október 29-én a két fiatal útnak indult, hogy kiderítsék, milyen a halloweeni ünneplés Budapest belvárosában.

– Az egész napot sétálással és beszélgetéssel töltöttük, majd másnap megcsókolt, azóta vagyunk együtt – idézte fel Anna csodás történetük kezdetét. Azóta hosszú idő telt el, a két fiatal pedig számos kalandban és közös élményben vett részt, így Anna nem is tudott egyértelmű választ adni arra, melyik a kedvenc emléke Bálinttal. Ha egy konkrét élményt nem is, azt kiemelte: a közös utazások és kirándulások nagyon kedvesek számára.

Talán nem is véletlen, hogy nehéz kiragadni kedvenc pillanatokat a kapcsolatukból, hiszen a fiatal pár rendkívül változatosan és dinamikusan éli mindennapjait.

Általában fotóznak, vagy a konyhában tevékenykednek, de gyakran szerveznek szabadtéri programokat is, ami lehet akár piknik, séta, vagy közös program a barátokkal.

Akad azonban olyan időtöltés is, amire csak nagy ritkán kerítenek sort.

– Bálint nagyon aktív, nem tud órákig egy helyben maradni, ebből kifolyólag pedig számára a filmnézés nem a legkedvesebb közös program. Ezt azért sajnálom, mert én nagyon szeretem a filmeket, de ő unalmasnak tartja őket, számára a filmezés időpazarlás – mesélte Anna, majd hozzátette: az előbbiből adódóan Bálintnak sosem telnek heverészéssel a napjai, mindig kitalál valamilyen programot, főként akkor, amikor jó idő van. Mivel nem szeret a négy fal között ücsörögni, újabban legkedveltebb hobbijának, a fotózásnak él. Autodidakta módon fejleszti magát, szeretne egyre jobb és jobb lenni. Gyakran szervezi szabadtéri programjaikat olyan környezetbe, ahol a természet szépségén túl a fotózás rejtelmeibe is belevetheti magát.

Annának még mindig furcsa Bálint üres szobájá

Anna kifejtette, számukra ez egy teljesen új szituáció, de úgy gondolja,

a hosszú távollét inkább csak megerősíti a kapcsolatukat, és ad számukra egy életnyi tapasztalatot, amiből később tudnak építkezni.

– Eleinte nagyon nehéz és szokatlan volt, hogy eltűnt a mindennapjaimból, hogy nem tudtam vele beszélgetni és megosztani a gondolataimat. Idővel azonban kénytelen voltam hozzászokni, de még mindig furcsa, amikor belépek az üres szobájába. Nagy segítségemre vannak ugyanakkor a barátaim, a szüleim, illetve az ő szülei – mesélte Anna, majd hozzátette: szerinte Bálintnak sokkal nehezebb odakint, hiszen ő semmit sem tud róla és a családjáról, míg ők napi szinten látják a tévében, ami bár nem ugyanolyan, mintha itthon lenne, mégis nagy könnyebbség.

Minden este a tévé előtt izgulnak Bálintért

Izgulnak, szurkolnak és persze féltik, hiszen az Exatlon idei évadában rendkívül sok a sérülés, Bálintot azonban szerencsére elkerülték az efféle szörnyűségek. Olyannyira, hogy amellett, hogy ő az ideig évad legeredményesebb és legstabilabb játékosa, még arra is gyakran jut ideje, hogy kedvesének üzenjen a tengerpartról.

– Nagyon jól esnek ezek az üzenetek. Ilyenkor mindig csak mosolygok, és elönti a szívem a melegség. Örülök, hogy ennyit kapok belőle a tévén keresztül is. Amikor nehezebb napjaim vannak, csak meghallgatom ezeket az üzeneteket, amelyek újra és újra menedéket adnak

– fejtette ki Anna.

Mint ismert, a sport-reality ideje alatt a játékosok számára nem megengedett semmiféle interakció a külvilággal, épp ezért Herczeg-Kis Bálint a játék kezdete előtt, decemberben beszélt utoljára a családjával, a szeretteivel, és szerelmével. Bár olykor a játék felkínál egy-egy lehetőséget arra, hogy a versenyző kapcsolatba lépjen az otthoniakkal, a Kihívók eddig mindkét ilyen alkalmat elveszítették.

Fotó: baon.hu / családi fotó

– Ahogy Bálint, úgy mi is nagyon vártuk a videóhívást, szerettünk volna üzenni neki, vagy beszélni vele. Csalódottak voltunk, de neki még nehezebb lehetett. Szerettük volna biztosítani arról, hogy mennyire hiányzik nekünk, büszkék vagyunk rá, szeretjük és támogatjuk őt. Ha bármikor lehetőségünk lenne beszélni vele, vagy üzenni neki a vége előtt, akkor is ezt mondanánk – mesélte Anna, aki bár látja, hogy Bálintnak nehéz odakint, mégis örül, hogy a fiatal fiú kap támogatást csapattársaitól, különösen Annától és Ákostól, akik szerinte hasonló gondolkodású, vidám emberek, mint Bálint.

Hamarosan véget ér a játék

Anna egyre többet gondol arra, milyen lesz ennyi idő után újra találkozni. Az Exatlon harmadik szériája elérkezett az utolsó szakaszához. A fiatal gimnazista az első egyéni játékon máris bizonyított, hiszen ő zsebelte be a pénznyereményt, így már biztosan milliomosként térhet haza szerelméhez, emellett elsőként jutott a legjobb három közé a pénteki versenynapon. Herczeg-Kis Bálintot egyébként mindenki a döntőbe várja, és természetesen Annáék is biztosak benne, hogy képes rá, hogy ott legyen a legvégén.

– Amikor elindult, bíztunk benne, hogy minél tovább eljut a játékban, így nagyjából arra készültünk, ami azóta be is igazolódott: hogy közel fél évig nem fogjuk őt látni.

Nehéz volt a búcsú pillanata, természetesen voltak könnyek, az utolsó szava pedig az volt hozzám: Szeretlek! – mesélt Anna a búcsú pillanatairól, és bár nagyon szorít szerelméért, gondolatai egyre inkább a fél év utáni első találkozásuk köré fonódnak.

A terveikkel kapcsolatban elmondta, hogy Bálint a hazaérkezését követően osztályozó vizsgákat tesz majd, ősszel pedig leérettségizik. Anna biztos benne, hogy a fiatal fiú élni fog a kínálkozó lehetőségekkel, amelyek a műsort követően megtalálják majd. A későbbiekben a szerelmesek együtt szeretnék megkezdeni közös életüket Budapesten, ahová terveik szerint az egyetemi tanulmányaik kötik majd őket.

Anna végezetül elmondta, neki és Bálint családjának is nagyon jól esik a nagymértékű támogatás és szurkolás az emberek és Kecskemét részéről, ezért köszönetet és hálát küld mindenkinek, aki szorít a fiatal fiúért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!