Ország-világ

2021.06.03. 15:44

Megszólalt a terrorizmussal vádolt magyar diák édesapja: erre készül a család

A kecskeméti Piarista Gimnáziumba járt, és eddig a Budapesti Gazdasági Egyetemen folytatott tanulmányokat az a 21 éves kecskeméti férfi, aki a megalapozott gyanú szerint terrortámadást tervezett Magyarországon elkövetni.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Nyugalom és csend honolt csütörtökön reggel Kecskemét-Petőfivárosban. Kedden délután nem ez volt a helyzet, a Terrorelhárítási Központ szállta meg a környéket, többek között egy páncélozott járművel, az egyik utca két oldalát lezárták, utána állig felfegyverzett kommandósok hatoltak be az egyik házba – írja a baon.hu.

– Délután fél kettőkor kezdődött, és fél négyig itt voltak a TEK-esek. Sok mindent nem láttunk, mert mindenkit beküldtek a házba, azt mondták, hogy nem lehet kijönni, még az udvarra se, mert váratlan események is történhetnek. A többit mi is a sajtóból tudjuk – mondta el kérdésünkre egy, az utcában lakó hölgy.

Felesküdhetett az Iszlám Államra

Azóta kiderült, hogy az akció azzal van összefüggésben, hogy kedden elfogtak egy 21 éves fiatalembert, mert a megalapozott gyanú szerint terrortámadást tervezett elkövetni Magyarországon.

Magyarország Ügyészsége videót is közölt a nagyszabású kecskeméti akcióról:

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szerdán este az M1 aktuális csarornán arról beszélt, hogy

a fiatalember akár a mártírhalált is vállalta volna.

Mint kiderült, a kecskeméti férfi az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint. Nagy valószínűséggel ő kereste a lehetőséget, hogy ilyen támadást véghez vihessen – közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy a nyomozást az ügyészség folytatja.

A fiatal elfogásának körülményeiről elmondta:

Kecskeméten olyan taktikát alkalmaztak, amely nem adott lehetőséget az ellenállásra,

az akcióban tűzszerészt, kutyát, robotot is bevetettek, és mindent, ami rendelkezésre állt.

A főigazgató nem erősítette meg azt a sajtóinformációt, hogy a közelgő labdarúgó Európa-bajnokság magyar-portugál mérkőzésén akart volna robbantani a gyanúsított.

A rendelkezésre álló adatok alapján kijelentette, hogy a fiatalember a tettétől „azt várta, hogy a paradicsomba jut”,

vagyis – Hajdu János értékelése szerint – ezzel felesküdött az Iszlám Államra, emiatt azonban terrorszervezet tagjává válhat, ami súlyosabb bűncselekményt jelenthet.

Gulyás Gergely a Kormányinfón újságírói kérdésre mondta el, hogy a TEK-esek szervezett elfogása után milyen részleteket derítette ki a tömeggyilkosságra készülő férfitól. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar terrorista egyetemistaként élte a mindennapjait, édesanyja pedig egyáltalán nem tudott fia kegyetlen terveiről és hogy az iszlám hit radikalista hívőjévé vált.

Fotó: baon.hu / Hraskó István

Zárkózottnak ismerték az elfogott férfit

A keddi akció után Kecskeméten gyorsan híre ment, hogy a fiú édesapja egy kecskeméti ügyvéd. Hogy az ügynek utánajárjunk, a helyszínen több szomszéddal is beszéltünk. Egy kutyáját sétáltató férfi elárulta az elfogott fiatalember keresztnevét.

– Zárkózott, visszafogott volt, szinte alig köszönt. A szülei barátságosak, de nem tudok róluk ezenkívül semmit

– hárította el a baon.hu további érdeklődését.

Mások se tudtak, vagy akartak sokat elárulni a fiatalemberről és családjáról.

Átlagos, normális, jómódú – általában ezek a jelzők hangzottak el.

Becsöngettünk a házukhoz, de nem nyitottak ajtót, a jelekből ítélve nem volt otthon senki. Az egyik szomszéd kinézett a csengetésre, de mikor megtudta, miért jöttünk, röviden csak annyit mondott, nem tud segíteni, és már be is csukta az ajtót.

– Ők ott laknak, én itt. Nem vagyok pletykarovat – szólt ki a kaputelefonon egy másik utcában lakó férfi.

– Nagyon meg voltam lepődve. Nézz körül, ez itt a kecskeméti Lila akác köz, minden szép és jó, erre ellepik a rendőrök

– hasonlította az álmos, gyönyörűen rendben tartott hírös városi utcát a Született feleségek idillikus helyszínéhez egy fiatal hölgy. Más pedig kijelentette: azt szokták otthon mondogatni, hogy itt soha nem történik semmi, már húsz éve, erre tessék!

– Az a véleményem, hogy a gazdag szülők gyerekei túlságosan ráérnek unatkozni. Ha nekik is meg kellene küzdeni a pénzért, akkor nem érne rá a gyerek ilyen sz.rságra

– ez volt az egyedüli sarkosabb vélemény.

Megint más utcabeli a szülőket sajnálta, mondván, tragikus lehet nekik megélni a fiuk letartóztatását, és hogy ilyen dolgok derülnek ki róla. De volt olyan is, aki szerint érthetetlen, a szülők hogy nem vették észre, hogy gyermekük ilyen terveket forgat a fejében, hogy engedhették egyáltalán az iszlám hitre térni.

A piaristáktól az iszlám vallásig

A fiú korából, édesapja vezetéknevéből és a hallott keresztnévből kiindulva a baon.hu átnézte több kecskeméti középiskola 2018-ban és 2019-ben érettségizett diákjainak névsorát. A Piarista Gimnázium 2018-as névsorában találtak is olyan diákot, akinek neve passzolt a feltevésekhez. A Facebookon is találtak egy olyan fiatal kecskeméti férfit, akinek adatlapján a Piarista Gimnázium, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem van feltüntetve az iskoláknál.

Fotó: Facebook

Bár a fiatalember bejegyzéseinek zöme nem nyilvános, de érdekes dolgokra bukkantak az általa követett oldalak között.

A közösségi oldalon, a kedvenceknél feltűnik több vallási közösség, így az Amiről a Korán beszél, a Muszlim Ifjúsági Társaság, az Iszlám Szunna is.

A férfi tagja többek között a Magyarországi Muszlimok Egyháza, és a Magyar Iszlám Közösség Facebook-oldalának is, de az általa kedvelt és követett oldalak között feltűnik Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az Antifa Magyarország – Magyar Antifa Akciócsoport elnevezésű oldal mellett több külföldi iszlám közösség, valamint szervezet Facebook-oldala is.

Az édesapa megerősítette a hírt

Ezután telefonon keresték az édesapát is. Nyilatkozatot nem kívánt tenni, de megerősítette, hogy a fiát fogták el, és 30 napra letartóztatásba került.

Megerősítette azt is, hogy a fia elfogása Kecskeméten történt, de többet egyelőre nem kívánt mondani.

A Ripost is megkereste, azt mondta a mai napon azzal volt elfoglalva, hogy védőügyvédet keressen a fiának. Ez követően fognak majd tájékoztatást adni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!