Bulvár-celeb

2021.07.08. 09:52

Hódi Pamela beperelte Berki Krisztiánt: közös gyermekük lehet a tét

Újra dúl a háború Hódi Pamela és Berki Krisztián között. A napokban közös kislányuk miatt újra bíróság elé álltak. Az édesanya azért perelte be egykori párját, mert magának akarja a teljes felügyeleti jogot.

2017-ben állapodott meg Hódi Pamela és Berki Krisztián közös kislányuk, az akkor 5 éves Natasa Zselyke felügyeleti megosztásáról. Berki először hétvégi apukaként állt helyt, később pedig heti váltásban nevelték gyermeküket. Sokáig úgy tűnt, Natika érdekeit nézve jól működik a felügyelet, azonban a Borshoz eljutott információk alapján arra lehet kö­vetkeztetni, hogy egyikük meggondolta magát.

A lap olvasója július elsején, a Markó utcai bíróságon látta Hódi Pamelát és Berki Krisztiánt. Kiderült, nem véletlenül voltak egy időben ugyanazon a helyen, hiszen újabb gyermekelhelyezési pert indított az anyuka Berkivel szemben. A lap elsőként az édesanyát hívta fel, ér­deklődésükre Pamela kijelentette, nem kíván reagálni megkeresésükre.

Berki Krisztiánt is szembesítették a Borshoz eljutott információval, aki megerősítette, hogy újra perben állnak gyermekük miatt, ráadásul Pamela már harmadszor fordult a bírósághoz.

– Végtelenül sajnálom, hogy a gyermekem édesanyja a láthatásomat szeretné csökkenteni – kezdte Berki. – Feljelentett, azt szeretné, ha a jövőben csak kéthetente két napot láthatnám a kislányomat, pedig a közös szülői felügyelet jó hatással volt Natira. Értetlenül állok a történtek előtt,

hiszen amikor az anyukáját hat hétre Ázsiába szólította a munkája, túlzás nélkül kijelenthetem, gond nélkül mindent meg tudtam oldani, jól teljesítettem apaként – fűzte hozzá Krisztián.

Az elmúlt években úgy tűnt, hogy rendeződött Pamela és Krisztián viszonya, hiszen a bíróság által korábban jóváhagyott közös megállapodást mindketten elfogadták és betartották.

Az új per tehát arról szól majd, hogy marad-e a közös szülői felügyelet, vagy kizárólagosan az édesapa vagy az édesanya kaphatja meg azt. Ezenkívül a bíróság a gyermektartás és a láthatás mértékét tárgyalhatja újra.

– Nem tudom, hogyan mondjam el a nyolcéves kislányomnak, hogy az édesanyja azért harcol ellenem, hogy kevesebb időt tölthessen velem. Szomorú vagyok, hogy itt tartunk,

és emiatt is bíróságra kell járnom. Köszönettel tartozom azonban a mai törvényalkotóknak, hogy egy apának nemcsak köteles­ségei, hanem jogai is vannak – mondta.

Berki nem kívánt többet nyilatkozni az ügyről, azonban kijelentette, a végtelenségig fog küzdeni Natikáért.

– Sok esetben az édesapák in­kább lemondanak, tartásdíjat, gyerektartást fizetnek, mintsem harcolnának, hogy láthassák a gyermeküket, és az anyára hagyják, mint hogy évekig küzdjenek egymással. Én

őszintén átbeszéltem a történteket a kislányommal, és kijelentette, ha hét napot tölt az anyukájánál, akkor nálam is ugyanennyit szeretne. Nekem nincs más dolgom, mint ezért mindent megtenni. Én egy harcos vagyok az életben, mindent megteszek, a végsőkig harcolok a kislányomért és az érdekeiért!

Pamelával közösen szerettünk volna anno családot alapítani, most pedig minden további lépéssel csak ártunk a gyerme­künknek. Számomra továbbra is, a saját példámból kiindulva, az az igazi szülő, aki időt tölt a gyermekével, gondoskodik róla, neveli, és nem letudja pénzben, tartásdíjban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!