mentőhelikopter rohant vele kórházba

2021.08.12. 05:50

Borzasztó: részegen ugrott fejest a sekély vízbe egy férfi, súlyos az állapota

Súlyosan megsérült egy férfi kedden Sándorfalván, miután a bányatavi strand part menti sekély vizébe fejest ugrott.

Súlyos baleset történt kedden délután a sándorfalvi Nádastó Szabadidőparkban. Egy fiatal férfi a partról ugrott fejest a sekély vízbe, ám olyan szerencsétlenül érkezett, hogy azonnal látszott: nagy a baj. A partra egy strandoló húzta ki, közben a szolgálatot teljesítő vízimentő is odaért. Ő riasztotta a mentőszolgálatot, három egységgel, köztük egy mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre.

A sérültet végül légi úton szállították Szegedre. A delmagyar.hu úgy tudja, állapota súlyos, gerincsérülést szenvedett.

Makra Gábor, a strand üzemeltetését ellátó SÖV Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az ügyet kivizsgálták és szemtanúk elmondása alapján kiderült, hogy a férfi erősen ittas állapotban volt.

Több táblán is felhívjuk a vendégeink figyelmét, hogy alkoholos befolyásoltság alatt álló személy nem mehet be a vízbe. Az pedig tény, hogy a part mentén sekély a víz, a mélységet jelzőtáblák is mutatják, így ott semmiképpen nem ajánlott fejjel előre ugrálni – tette hozzá.

Az egyik online portálon megjelent állításokkal szemben egyébként a helyszínen szolgálatot teljesítő vízőr, aki egészségügyi végzettséggel is rendelkezik, azonnal a sérült segítségére sietett, és miután odaért a bázisától nagyjából 50 méterre lévő helyszínre, segített a partra hozott férfi szakszerű ellátásában a mentők megérkezése előtt. A rendőrség arról tájékoztatta a lapot, hogy az ügyben nem indítanak vizsgálatot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!