Lenne megoldás

2021.11.22. 09:42

Kemenesi Gábor nem kertel! Így kerülhetnénk el, hogy mutálódjon a koronavírus

A virológus a Facebookon, és a Youtube felületén is próbált minél több ember számára hiteles forrásból tájékoztatást adni a járványhelyzetről és annak megoldásáról.

„A fél világ megkapta az oltás„ – írta a hétvége kezdetén dr. Kemenesi Gábor Facbeook-oldalán. Ezt követően értékelte is a jelenlegi járványhelyzetet. Elárulta, a vírust továbbra is csak az oltásokkal lehet megfékezni, és ehhez magyarázatot is fűzött, hogy miért van így – írja a Metropol.

 

„Az oltások vitathatatlanul működnek a vírus legszörnyűbb hatásai ellen, amennyiben megfelelő mértékben és megfelelő felelősség mellett, egyéb megoldásokkal együtt (maszk, stb), jól időzítve vetjük be a delta-hullámban”

– magyarázta el a szakember.

A mutálódás kockázatát lehetne csökkenteni

 

Az orvos szerint a magas jövedelmű országokban és közepes-alacsony jövedelmű régiókban sokkal több vakcinát vásárolnak és adatnak be, mint a szegény nemzeteknél. Erről érdekes tényt árult el dr. Kemenesi Gábor.

 

„Több ismétlő dózist adtak be a fejlett országok az elmúlt néhány hétben, mióta ezt elkezdték, mint Afrika teljes lakossága egy év alatt. Ez virológiai szempontból a járványnak olyan lehetséges mozgásteret biztosít továbbra is a kevésbé átoltott területeken, ahol a mutációk megjelenésének kockázata is nagyobb„ – fejtette ki véleményét a pécsi virológus, akinek még egy tévhitet is eloszlatott ezzel kapcsolatban.

„Gyakorit tévhit a járvány kezdete óta, hogy az oltások növelik a vírus mutálódási esélyét, holott ez éppen fordítva van”

– szögezte le a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában