Bulvár-celeb

2021.11.05. 06:35

Kiderült, mit mondott Cher Las Vegasban Balázs Klárinak

Ritkán látott képeket és történeteket osztott meg Balázs Klári és Korda György a Duna Televízió Család-barát című műsorának nézőivel, hiszen „időszámításuk előtti”, vagyis fiatalkori fotóik mellett a hírességekkel készült közös képeiket is megmutatták.

„Van az időszámításunk előtti időszak és 1980-tól a közös időszámításunk, ekkortól forrt egybe az életük” – mondta Balázs Klári a Család-barátban, ahova olyan képeket is elvittek, amelyek még nem a közös életükből valók. Ilyen volt a labdával és babával pózolós kép a kis Balázs Kláriról és több fiatalkori fotó is Korda Györgyről – írja az Origo.

Az egyik ilyen az 1962-ben készült katonakori képe volt, egy másik, szintén fiatal felnőttkori fotóját látva pedig elmesélte, miért nem futott be karriert Németországban. De nemcsak itt, hanem a tengerentúlon is ismertté válhatott volna. „A Budapest Körszállóban énekeltem, ami akkoriban neves éjszakai szórakozóhely volt. Egyik este a pincér átadott egy névjegyet, amelyet egy amerikai úr küldött, hogy beszélni szeretne velem, ám én leráztam. Évekkel később,

a hetvenes évek elején eljutottam az Amerikai Egyesült Államokba, ahol éppen akkor ért véget a híres Ed Sullivan Show. Aki ott fellépett, világhírű lett, Elvis Presley és a Beatles is szerepelt benne. Amikor hazajöttem, kezembe került ez a bizonyos névjegy, amelyet megnéztem, és láttam, az Ed Sullivan Show menedzserétől volt”

– mesélte Korda György.

Az Amerikai Egyesült Államokban persze később együtt is jártak Balázs Klárival, amelyet egy Cherrel készült kép is bizonyít.

„Las Vegasban voltunk a koncertjén, amely után három percet tölthettünk vele, ebből kettőt beszélgethettünk, egyet pedig fotózhattunk. Eközben Cher odafordult Klárihoz, és azt mondta, »milyen szép nő vagy«” – mesélték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!