Lebuktak

2022.01.19. 11:19

Most derült ki: Kulcsár Edina és új szerelme titokban randizott egy wellness hotelben

Kulcsár Edina úgy döntött nem bujkál tovább és hétfő délután egy képpel tudatta a nagyvilággal: újra szerelmes! Volt férjének Csutinak megvan a véleménye a történtekről, de olyan dolgok láttak napvilágot, amiket még ő is megdöbbenéssel fogadott.

Kulcsár Edinára egy év gyötrődés után rátalált a boldogság, a 25 éves énekes-rapper. Varga Márk, azaz G.w.M. személyében. A modell állítása szerint a 3 éve tartó házassága nem az új szerelem miatt ért véget, a követők mégis pálcát törnek felette, hogy ilyen gyorsan sikerült továbblépnie. A házasság négy fala közé ugyan nem látunk be, de Edina nyilatkozatában leírta, hogy férjével már jó ideje nincsenek együtt. 

A volt szépségkirálynő egy fontos lépést ugyanakkor csak ma tett meg.

Nevet változtatott

A modell Instagram-oldalán keddig Szabó-Kulcsár Edinaként szerepelt, azonban az új kapcsolat felvállalása után férjének nevét eltüntette az oldaláról. Bár a válás még nem mehetett végbe, a sikeres üzletasszony már csak Kulcsár Edinaként hivatkozik önmagára. Kíváncsiak voltunk, hogy volt párja, Csuti mit szól a hirtelen változásokhoz.

Nem az én dolgom– mondta a Bors megkeresésére Szabó András Csuti, akiben a válás bejelentése óta gyerekei és barátai tartják a lelket.

Fotó: Bors

Közös pihenés

A névváltoztatás mellett egy furcsa összefüggésre is felfigyeltek a követők. Január elején Edina Zalakaroson egy wellness hotelben tartózkodott, hogy saját vállalkozásának új üzletében egy továbbképzésen segítsen. Az egykori szépségkirálynő még képeket is posztolt közösségi oldalára, hogy a szállodában volt, ahová vele tarthatott édesanyja is, aki a róla készült fotókat készítette. Ám ezzel megegyező időpontban G.w.M. is Zalakaroson pihent ugyanabban a hotelben, ahol Edina új szalonja nyílt. Egy – azóta már a közösségi oldalról eltávolított – képen jelölte meg az énekest egy rajongója, amint a szálló éttermében pózolnak. 

Ez természetesen lehet a véletlen, de az Edina által kirakott szerelmes közös fotón ugyanabban a ruhában, ugyanolyan hajjal látható a modell, mint a Zalakaroson készült képen. Érdekesség, hogy december elején a két mára széthullott család még közösen látogatott el Edina új vidéki üzletének megnyitójára - írja a lap.

De mit szól a volt férj?

Telefonon megkerestük az elhagyott férjet, hogy mit szól ahhoz, vajon tényleg január elején a felesége és új párja már együtt romantikázott egy vidéki wellness szállóban, azonban hosszú csend után nem szerette volna kommentálni a feltételezést. Ahogy azt sem véleményezte, hogy Edinára valóságos népharag zúdult az új szerelmének bejelentése kapcsán.

"Továbbra is szeretném védeni a feleségem!"

Nem foglalkozom azokkal a kommentekkel. Ha figyelnék rájuk, nem tudnék előre lépni. A magam feladataira akarok koncentrálni, a gyerekeimre, a testemre és a lelkemre– mondta Csuti, akit viszont az internet népe elhalmoz bátorító, pozitív üzenetekkel. Hogy hogyan esnek ezek a visszajelzések az üzletembernek, arra különös választ adott:

– Picit olyan, mint mikor valaki haldoklik, kap egy gyógyszer, javul az állapota, de mégis csak mozdulatlanul fekszik. Szívet melengető ez a sok pozitív üzenet, de senki nem tudja, hogy a kapcsolatunkban én hol és hogyan hibáztam – tette hozzá Csuti, aki megjegyezte, hogy ha Edina bármiben a támogatását kéri, ő segíti.

Továbbra is szeretném védeni a feleségem!– zárta határozottan a volt férj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában