Meglepő

2022.03.30. 12:00

Őszintén vallott ártatlanságáról az egykori műsorvezető

Nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen vesztette el a szüzességét Bay Éva.

 Az egykori műsorvezető nagyon jó kapcsolatot ápolt a szüleivel, akik egészen lazán fogták fel – az akkori korhoz képest – a helyzetet – írja a Ripost.

 

 

Forrás: TV2



„Csodálatos, baráti kapcsolatom volt a szüleimmel. Emlékszem, amikor 17 évesen elvesztettem a szüzességemet, tettem egy jelet a noteszembe. Valahogy anyu kezébe került, és azonnal tudta, miről van szó. 

Rákérdezett, hogy ugye védekeztem, majd hozzátette, vigyázzak, apa meg ne tudja! Apukám egy nap elfelejtett lakáskulcsot vinni, amikor hazaért, nem tudott bemenni. Tudta, a barátomnál vagyok, becsöngetett, de eltartott néhány percig, amíg felöltöztem. Azonnal rájött, mi történt. 

Elindultunk hazafelé, ment előttem, hozzám se szólt. Leültünk tévézni, és én pityeregni kezdtem. Egyszer csak megfogta a kezem, és a következőt kérdezte: »Mondd, legalább jó volt?«” – mesélte el a Borsnak Bay Éva.

A műsorvezető azt is elmondta, hogy már nagyon vágyik a nagymamaszerepre, a szomszédok gyerekein „gyakorol”, akik nagyon szeretik őt.

 

Borítókép: Ripost

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában