Bulvár-celeb

2023.02.12. 14:56

Szabó Zsófi arra célozgat, hogy kibékülne Shane Tusup-pal

Tavaly nyár elején szakítottak, de úgy tűnik még nincs veszve minden.

Archív fotó.

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Tumbász Hédi

Bár nem szép körülmények között bontották fel eljegyzésüket, úgy tűnik nincs veszve minden Szabó Zsófi és Shane Tusup között, legalább is az egykori sorozatszínésznő elszólása alapján. A szakítás után úgy tűnt, hogy az egykori sorozatszínésznő hajthatatlan, szóba sem akart állni egykori párjával, aki folyton bocsánatkérő ajándékokkal halmozta el őt. Szabó Zsófi viszont kitartóan ellenállt az ostromnak, hiszen kisfiát is szem előtt kellett tartania.

Szabó Zsófi egy interjúban mondott meglepőt:

 

Az én tapasztalatom az, hogy meg lehet próbálni kétszer-háromszor, lehet, hogy még izgibb, mint az első vagy a második próbálkozásnál. Igazából van ennek egyfajta izgalma, de aztán oda lyukad ki az ember, hogy valamiért ez tényleg nem megy

 

- idézi a Bors Szabó Zsófi magyarázatát, aki azt is hozzátette, hogy a végkimenetel szerinte attól függ, hogy azonos irányba változnak-e a felek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában