Bulvár-celeb

2023.04.12. 15:24

Zalatnay Cini előbb piásan vezetett, aztán hazudott

Ez elég kínos...

Forrás: TV2

Fotó: Mokka

Tavaly február 9-én, Budapesten megállították Zalatnay autóját, majd a szonda kimutatta, hogy alkoholt ivott. Elvették a sztár jogosítványát, és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. Hét teljes hónapig tartott, mire Zalatnay Sarolta visszakaphatta a vezetői engedélyét.

„Nos, ha anno nem is írtam ki a közösségi oldalaimra, most beismerem, hogy valóban történt egy ilyen eset, aminek következményeként hét hónapra be is vonták a jogosítványomat. Mi több, képzésen is részt kellett vennem, és vizsgáznom is kellett ahhoz, hogy visszakapjam a vezetői engedélyemet. 

Azt azért leszögezném, hogy nem csatak részegen ültem volán mögé aznap, de még csak kapatos sem voltam. Ugyanakkor tény, hogy volt némi, alig kimutatható mennyiségű alkohol a véremben. Tisztában is voltam vele, hogy gond lehet, hiszen egy születésnapi bulin megettem néhány szem konyakos meggyet, amivel a barátaim kínáltak, miután a pezsgőt visszautasítottam.

Annak rendje és módja szerint előkerült a szonda, és bár reménykedtem benne, hogy kellő idő telt el, nem így lett” – mondta a hot!-nak, amit az Origo idézett. 

Úgy gondolja, ha nem vallja be az alkoholfogyasztást, akár meg is úszhatta volna a dolgot.

„Nagyon kedves is volt, de mindig az egyenes út a legrövidebb, így meg sem próbáltam kidumálni magam. Hogy ez a jogsimba került? Hát, ez így van!

Hét hónapra vonták be a vezetői engedélyemet, ami nem könnyítette meg az életemet, de beletörődtem a jogos büntetésbe, amihez persze némi pénzbeli ejnye-bejnye is társult. Aztán persze jött a tanulás és a vizsga”

– magyarázta.

Andreas Slemeyer, a Giessen-Friedberg egyetem méréstechnikával foglalkozó professzora tanulmányában az olyan, az autósok között keringő legendákkal foglalkozik, mint például a szesztartalmú édességek és az alkoholszonda kapcsolata. Ezeket a számításokat az európai rendőrségek mértékadóként használják. 

A német tanulmány szerint pedig ahhoz, hogy egy szeszt tartalmazó csokoládéban lévő alkohol kimutatható legyen, 180 darab bonbont kellene megenni öt perc leforgása alatt.

A pénzbüntetés összege és a járművezetéstől eltiltás hossza függ az ittasság mértékétől, a szabálysértésnek számító enyhébb esetekben a pénzbírság az alkoholszinttől függően 30–100 ezer forint lehet és ilyenkor nem vonják be a jogosítványt. 

Néhány szem konyakos meggy elfogyasztása miatt nem kerül olyan állapotba a sofőr, hogy hét hónapra elvegyék a jogosítványát és pénzbüntetést kapjon...

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában