2023.06.07. 05:50
„Meg kell valakinek halnia ahhoz, hogy ezt komolyan vegyék?” – Cinthya Dictator teljesen kiakadt
Felháborító és roppant veszélyes jelenségre hívta fel a figyelmet a fotóművész.
Forrás: Instagram
Cinthya Dictator a hétvégén Budapesten, a VI. kerületben sétált, amikor arra lett figyelmes, hogy az egyik bérház fala katasztrofális állapotban van, omlanak le róla a téglák. Amikor arra járt, már több darab is hevert a járdán. Belegondolni is szörnyű, mi történne, ha egy ilyen átlagosan 3-3,5 kilós tégla egy mit sem sejtő járókelőt fejbe találna!
Életveszélyes ez a kerület! Szinte naponta találkozom omló házfalakkal, szörnyű állapotban lévő házakkal, miközben itt a kerületben inkább azzal foglalkoznak, hogy minél több legyen a biciklitároló vagy a rollerállomás. Semmi bajom a bringásokkal, nem arról van szó, de a fontossági sorrenddel egyáltalán nem értek egyet. Meg kell valakinek halnia ahhoz, hogy ezt komolyan vegyék?
– háborgott jogosan.
Cinthya azt is elárulta, hogy ugyan egy szalaggal körbe van kerítve a veszélyes terület, ám ez semmit sem segít, ráadásul egyik nap párjának, az énekes Molnár Tominak kellett visszaraknia a veszélyt jelző szalagokat.
„Egyik nap még a szalagok sem voltak a helyükön, valaki elvitte őket, a kedvesem tette vissza. Ráadásul ott szaladgált két kisgyerek a szülőkkel, nézni is rossz volt. Én már inkább az út közepén megyek, az is biztonságosabb, mint a járda. Mindenkinek azt javaslom, hogy nézze meg, mi van felette, ha arra sétál, mert valóban életveszélyes” – hívta fel a figyelmet Cinthya, aki bízik benne, hogy minél hamarabb megoldás születik erre a problémára, és a VI. kerület vezetése is komolyan veszi az ott lakók testi épségét veszélyeztető kérdést.
„Ezt nem kéne valakinek sürgősen megcsinálnia, mielőtt még valaki meghal?!” – tette fel a kérdést videójában Cinthya.
Volt már ebből baleset
Az egész országot megrázta a hír, amikor tavaly nyáron ugyanebben a kerületben egy bérház fala ráomlott az Operettszínház egyik fiatal balerinájára, Nikolettre, aki párjával, Benjaminnal épp a munkahelye felé sétált, amikor megtörtént a baj. A Jókai utcában, egy társasház tetőterében új lakásokat alakítottak ki, és valakinek a katasztrofális hibájából adódóan kőtörmelékek zuhantak a mélybe. Nikit életveszélyes állapotban szállították kórházba. Hogy azóta mi történt a táncossal és hogy van most, kiderül a Ripost cikkéből.
Bulvár-celeb
- Havlíčkova Borova: egy város, amit a neves szülöttéről neveztek el
- Ők lehetnek a Megasztár legnagyobb tehetségei (videó)
- Indul a Séfek séfe: Krausz Gáborék elárulták, milyen ételeket kellene elfelejteni
- Eddig rosszul tudta, hogy miért haltak ki a dinók – mutatjuk az új, megdöbbentő elméletet
- Őrjöngenek a britek az Erzsébet királynő tiszteletére állított szoborcsoport miatt