Bulvár-celeb

2021.07.28. 05:53

Koronavírus: megfejtették a delta variáns titkát

Nagyságrendileg ezerszer több vírusrészecske képződik az új koronavírus delta variánsával megfertőződött emberek szervezetében, mint azoknál, akik a vírus eredeti törzsét kapták el – derült ki egy új kínai tanulmányból.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Azóta, hogy először felbukkant 2020 végén Indiában, immár a világ jelentős részén az új koronavírus (SARS-CoV-2) delta variánsa vált a domináns törzzsé, azaz sok országban egyre nagyobb arányban ez a mutáns áll az újonnan regisztrált fertőzések mögött.

Egy kínai kutatócsoport most talán arra is megtalálta a választ, mi teszi ennyire sikeressé ezt a vírusvariánst: azok szervezete ugyanis,

akiket megfertőz, sokkal több vírusrészecskét állít elő, összehasonlítva a kórokozó eredeti, vuhani törzsével.

Mindez a járvány terjedését is nagyban felgyorsítja – írja a Nature magazin nyomán a házipatika.com.

Összességében azt mondhatjuk, a jelenlegi becslések szerint a delta variáns több mint kétszer fertőzőbb az eredeti törzsnél.

Csing Lu, a kantoni járványügyi központ epidemiológusa kutatócsoportjával a jelentős eltérés magyarázatát keresve folytatott le egy vizsgálatot 62 olyan Covid–19-beteggel, akik az elsők között fertőződtek meg Kína szárazföldi részén a delta variánssal. A kutatók naponta megmérték, hogy a résztvevők szervezetében milyen koncentrációban jelennek meg a SARS-CoV-2 vírusrészecskéi, majd az így kapott eredményeket összehasonlították 63 olyan beteg archív adataival, akik még tavaly fertőződtek meg, a vírus eredeti törzsével.

Gyorsabban replikálódik a delta variáns

Az elemzésből kiderült, hogy a delta variáns mindössze négy nap elteltével már kimutatható a fertőzöttek szervezetéből, míg az eredeti törzs esetében ehhez átlagosan hat napnak kellett eltelnie. Ebből is kirajzolódik tehát, hogy a delta variáns gyorsabban replikálódik. Mindazonáltal a kutatócsapat azt is megállapította, hogy az Indiából kiindult mutáns okozta fertőzés során átlagosan 1260-szor magasabb a vírusrészecskék koncentrációja.

Benjamin Cowling, a Hongkongi Egyetem epidemiológusa szerint a vírusok magas száma és a rövid lappangási idő együttesen már magyarázatul szolgálhat a delta variáns nagyon gyors terjedésére.

„Mindent egybevetve a delta variánst igazán nehéz megállítani”

– hangsúlyozta Cowling.

Rusvai: lesz negyedik hullám, de pánikolni nem kell

„A fertőzöttek számának növekedése elkerülhetetlen, és már most is látszik, hogy hétről hétre Magyarországon is egyre magasabb, nem beszélve egyes környező országokról. Az oltás a fertőzést nem akadályozza meg. Ha a fertőzöttek száma növekszik, de a betegek és az elhunytak száma nem, ez azt jelenti, hogy a vakcina teljesíti a kötelességét.

Ettől nem kell bepánikolni, ezt el kell fogadni, mint természetes velejáróját minden fertőző betegségnek. Tehát a fertőzöttség számának növekedése ne ijesszen meg bennünket” – nyugtat meg mindenkit a virológus. Hozzáteszi: „Nekünk csak akkor kell tartanunk attól, hogy baj lesz, hogyha a betegek száma és az elhunytak száma is növekszik. Ez adna aggodalomra okot” – magyarázta a Ripostnak a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!