Spórolhatunk

2017.08.14. 06:37

Ingyen kell függetleníteniük a készülékeket a mobilszolgáltatóknak

Kötelesek lesznek a határozott idejű szerződések lejártát követően ingyen feloldani a csomagban adott mobilkészülékek kártyafüggését október 24. után a mobilszolgáltatók. 

A Telenor úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az új előírások valójában nem okoznak gondot, mivel függetlenítést most is végeznek. Mindössze annyi változik, hogy nem kérnek majd pénzt a szolgáltatásért.

A Vodafone arról tájékoztatta a lapot, hogy a készülék hálózati függetlenítését az ügyfeleknek kell elvégezniük – most és a jövőben is. A társaság kérésre az ügyfél címére postai úton juttatja el a hálózati zár feloldásához szükséges kódot.

A Telekom a részletekről később ad felvilágosítást, de a jogszabályi előírásoknak meg fognak felelni – ígérték.

A függetlenítés ára jelenleg – a hűségidő lejárta, azaz a készülék megvásárlása után is – eltérő a különböző szolgáltatóknál. A Telekom 15 ezer forintot kér a feloldásért, a Telenornál fele ennyit kell fizetni. A Vodafone-nál számításba veszik, hogy a szerződést mikor kötötték, így egy éven belül húszezer, a szerződés második évében tízezer, ezt követően 2500 forint a tarifa. Akinek tehát nem sürgős, érdemes kivárnia az új jogszabály hatálybalépéséig hátralévő bő két hónapot – derül ki a Magyar Nemzet hétfői számából.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!