stabilitás

2017.09.29. 19:43

270 milliárdos többlettel zárta a félévet a kormányzati szektor

A számok azt mutatják: az államháztartás továbbra is stabil.

A kormányzati szektor az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint többlettel zárta az idei első fél évet, ez a GDP 1,5 százaléka volt, az előző év azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A kormányzati szektor bevétele 8322,2 milliárd, kiadása 8051,7 milliárd forint volt az első fél évben. Az egyenleg változása a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb mértékű növekedéséből adódott.

Fegyelmezett költségvetés

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a kormány fegyelmezett költségvetési politikája és a kedvező makrogazdasági folyamatok nyomán 2016-ban:

  •  Az államháztartás hiánya a GDP-hez mérten 1,9 százalékra teljesült, miközben az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államadósság még tovább, 73,9 százalékra csökkent.
  • Tavaly már mindhárom nagy hitelminősítő ismét befektetésre ajánlott kategóriába emelte Magyarország besorolását, aminek köszönhetően még stabilabb lett az ország adósságfinanszírozása.
  • Történelmi mélységbe került munkanélküliség, míg a növekvő foglalkoztatottság és a célzott adócsökkentések a fogyasztás érdemi bővülését eredményezték.
  • Az alacsony inflációs környezetben a bérek és az ellátások megőrizték vásárlóerejüket, aminek nyertesei a magyar családok lettek.
  • Eközben a külkereskedelmi többlet tovább javította az ország külső egyensúlyát. Bár a gazdasági növekedés üteme némiképp elmaradt az előrejelzéstől, mégis az uniós átlagnál nagyobb mértékben bővült a hazai gazdaság
  • Sok helyre jutott többletforrás is

    Az NGM szerint a hazai költségvetés nem csupán az elfogadásakor biztosított jelentős többletforrásokat szinte minden szakterületnek, hanem módosításával tovább emelkedtek az egyes ágazatokra jutó források.

    Ezek közül kiemelhető a jóléti kiadások (a nyugdíj, a családtámogatások), az otthonteremtést elősegítő, valamint a gazdasági növekedést célzó kiadások növekedése. Elkerülhetetlen feladat volt forrást biztosítani az illegális bevándorlás és a határok védelme miatt a migrációs nyomás kezeléséhez és a terrorizmus elleni fellépéshez – áll a tárca közleményében.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!