„Nektárt csepegtettél...”

2017.12.14. 07:35

Kivételes évjárat lehet Tokajban a 2017-es

Az egyik legkiemelkedőbb minőségű évjárat lehet az idei a Tokaj-hegyaljai borvidéken – mondta a Világgazdaságnak Kalocsai László, a hegyközségi tanács alelnöke.

Körülbelül 300 ezer mázsányi szőlő érkezett be idén a borvidék pincéibe – tájékoztatta a Világgazdaságot Kalocsai László, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke. A Dereszla Pincészetet is vezető szakember szerint ez átlagos mennyiségnek számít, ám minőségben a 2017-es az egyik legkiemelkedőbb tokaji évjárat lehet. A szőlő a szokottnál két héttel korábban virágzott, a korai fajták és a borvidéken egyre hangsúlyosabb szerepet kapó pezsgő alapanyagának szüretét pedig augusztus végén, az átlagosnál egy héttel korábban kezdhették.

Ezután napos, száraz szeptember következett, amely lehetőséget adott arra, hogy a korai fajták, illetve a száraz hárslevelű szüretének döntő része megtörténjen. „Majd, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, szeptember második felében háromnapos csapadékos időjárás jött, amely elindította az utóbbi évek legintenzívebb aszúsodását” – mondta Kalocsai László. A pincészet döntésétől függően aszú, késői szüretelésű vagy szamorodni alapja került a pincékbe.

A borvidéki tanács alelnöke szerint az évjárat abban is különleges, hogy a teljes szortimentet végig lehetett szüretelni, a pezsgőalapanyagok ugyanolyan kiváló minőségűek lettek, mint például az aszúszemek – ez nagyon ritkán történik meg.

Annak ellenére, hogy hosszabb távra visszatekintve a leszüretelt aszúszemek mennyisége átlagosnak tekinthető, az aszúsodás nagyon jól jött a borvidéknek, hiszen az aszúkészletek kezdtek csökkenni. A 2010-es évjárattól kezdve ugyanis a borvidék aszúszegény éveket élt meg, csupán 2013-ban és tavaly volt közepesnek mondható aszútermés.

A felvásárlási árakból az látszik, hogy az aszú megőrizte eddigi értékét: az első osztályú szemekért kilogrammonként 2500 forintot fizettek a pincészetek, amivel

a világ egyik, ha nem a legdrágább szőlője a tokaji aszúszem

– mondta Kalocsai László. Erre volt is kereslet, a teljes mennyiséget felvásárolták. A másodosztályú aszú ára 2000 forint volt, az átlagár körülbelül 2300 forint körül alakult.

A szőlőnél nemkívánatos kettős árrendszer alakult ki. A borvidéki tanács adatai szerint volt egy kilogrammonként 140 forint körüli árkategória, amelyet általában a nagyobb pincészetek adtak a szőlőért, beleértve a borvidék legnagyobb felvásárlójának számító, állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt.-t, amelynél még ezt is meghaladta az átlagár. Kialakult egy 80-90 forintos szint is, ez elsősorban a nem borvidéki, de tokaj-hegyaljai telephelyű felvásárlók által beállított ár volt – jegyezte meg a borvidéki tanács alelnöke. Mint mondta, céljuk, hogy ez a kettős árrendszer megszűnjön, és egységesen a magasabb árkategória érvényesüljön.

Kivételes évjárat

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának várakozásai szerint a tavalyi 2,8 millió hektoliteres bortermésnél 5-10 százalékkal több bor készülhet az idén. Az időjárás – a regionálisan nagy károkat okozó jégkároktól eltekintve – kegyes volt: a leszüretelt szőlő cukorfoka és savtartalma is kedvező, így az összes borvidéken kiváló bor kerülhet a pincékbe.

 

Borítóképünkön Hudák Péter borosgazda egy 2015-ös felvételen az aszúsodó szőlőfürtöket vizsgálja a Paulay Borházhoz tartozó ültetvényen. Forrás: MTVA / Oláh Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!