Otthoni telepítés

2018.01.30. 09:22

Idén kezdődik a naperőmű-építési dömping

Ezt a számítást a 2016 végén beadott támoga­tá­si­engedély-kérelmekre lehet alapozni. A napenergia hasznosítására sarkallhat az is, hogy az elmúlt négy-öt évben megfeleződött az érintett technológia ára.

A 2016 végén beadott naperőmű-támogatási kérelmekben szereplő projektek 30-50 százalékban valósulhatnak meg, a beruházások többsége 2018-ra és 2019-re várható Szolnoki Ádám, a hazai Manap Iparági Egyesület elnöke szerint.

Várakozása egybeesik az engedélyeket kiadó Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataléval. A viszonylag alacsony megvalósulási arányt a szakember azzal magyarázta a Világgazdaságnak, hogy

2016-ban még előkészítetlen, spekulatív célú projektekkel is lehetett pályázni, a tavaly életbe lépett, új támogatási rendszerben (Metár) már szigorúbbak a feltételek.

E különbségre vezethető vissza az is, hogy 2017-ben már jóval kevesebben kérhettek ilyen beruházáshoz támogatást. Mégsem cseng majd le a naperőmű-építési boom, mert – mint Szolnoki Ádám emlékeztetett – a kormány a folyó uniós finanszírozási ciklusban igyekszik minél több napelemes beruházási pályázatot kiírni.

A napenergia hasznosítására sarkallhat az is, hogy az elmúlt négy-öt évben megfeleződött az érintett technológia ára.

Így már a lakosság szélesebb körében is megfizethetővé vált e rendszerek otthoni telepítése. Egy akkora – 3,2 kilowattos – rendszer telepítése, amekkora fedezi egy háztartás éves áramfelhasználását, körülbelül 1,3 millió forintba kerül, és 12-13 év alatt térül meg – közölte a napokban a Világgazdasággal Mező Csaba, a Deloitte energiaszektorának vezetője. Mivel a beruházás a napelemek teljes élettartamára számítva körülbelül 8 százalékos megtérülést hoz, lényegesen magasabb hozam érhető el a pénzzel, mint bankbetétként. Mező Csaba szerint ezért nem is csoda, ha egyre többen választják a napelemes rendszereket.

Ugyanakkor támogatás nélkül továbbra sem életképes a technológia, amelynek tavaly ráadásul kissé nőtt is (azóta már visszagyengült) az ára – mutatott rá Szolnoki Ádám. A 2017-es drágulást az okozta, hogy a fő felvevőpiacokon – a teljes vásárlások mintegy felét kitevő Kínában – és az USA-ban napelembeszerzési dömpinget okozott, hogy a beruházók kihasználták a kedvező támogatási és vásárlási konstrukciók kifutásáig, illetve a többletterhek bevezetéséig hátralévő időt. (Az USA-ban néhány hete vezettek be importvámot a termékre.)

Hasonló szabályozásváltozás, a Metár említett bevezetése állt az engedélykérelmek 2016-os felfutása mögött is. Bár ez a technológia hazai árát nem emelte, a kivitelezés a szűkös kapacitások miatt kicsit drágulhat.

Szolnoki Ádám ismeretei szerint Európának is csak a déli részein dolgoznak olyan naperőmű-építéseken, amelyek majd kizárólag piaci viszonyok között kívánnak megélni. Erre a szakember szerint Magyarországon még sok évet kell várni. A háztartási méretű kiserőművek életképességét is a kötelező átvételi rendszer és a garantált ár adja, a Mező Csaba által ismertetett megtérülési számítások is ezekre a projektekre vonatkoztak. Az egyes ipar- és kereskedővállalatok által bejelentett (szintén támogatást élvező) napelem-telepítések sem elsősorban üzleti, hanem PR-célú lépések Szolnoki Ádám szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!