pluszbevétel

2018.03.31. 16:40

Évi több száz milliárd forintot hoznak a NAV új módszerei

Az adóhivatal által a 2010-es kormányváltás óta bevezetett új, modern módszerek évente több száz milliárd forintos pluszbevételt hozhatnak az államkasszának - nyilatkozta Tállai András.

A Magyar Idők szombati számában közölt interjúban a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy részben ezek az összegek adtak fedezetet az elmúlt nyolc év adócsökkentéseihez.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) is irányító államtitkár emlékeztetett a feketegazdaság visszaszorítása érdekében hozott intézkedésekre. Kiemelte az online pénztárgépek 2014-ben elindult rendszerét, és elmondta, hogy ma már nagyjából kétszázezer online kassza működik az országban, a készülékek tavaly több mint 10 ezer milliárd forintnyi forgalomról küldtek adatokat a NAV-nak.

A 2015-ben elindított elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) révén pedig tavaly a NAV-hoz nagyjából 13 millió szállítmányról érkezett bejelentés, és az időközben módosuló szabályok miatt egyre kevesebb olyan jármű van, amely kikerülhet a hatóság látköréből – ismertette.

Az online pénztárgépek rendszere és az ekáer már az első két évben 400 milliárd forintot hozhatott az államkasszának – írta a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!