minőségi ugrások

2018.03.21. 07:35

Jelentős növekedés várható a szállásszolgáltatásban

Elégedettek a szállodaipar szereplői, az év első két hónapjában 5-10 százalékkal értek el nagyobb forgalmat tavalyhoz képest. A következő évek fejlesztései az ágazat jelentős növekedését vetítik előre - mondta Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

A Magyar Idők szerdai számában Könnyid László kiemelte: kedvező trendre utal, hogy januárban több mint 25 százalékkal emelkedett a belföldi turisták száma Budapesten, és a Balatonnál is 22 százalék feletti növekedést mértek. Véleménye szerint ez nagyban köszönhető a belföldi utazást népszerűsítő állami kampánynak, de emellett változtak a lakosság utazási szokásai is. Újra divattá vált vidékről Budapestre utazni, a magyarok kezdik újra felfedezni a főváros nevezetességeit, továbbá kulturális és nemzeti értékeinket, gasztronómiánkat. A vidék is kezd felzárkózni, a kereslet valamennyi szállástípusnál és kategóriában megugrott – fejtette ki.

A szállodaszövetség elnöke a lapnak beszélt arról is, hogy az elkövetkező években a fejlesztési elképzelések megvalósulásával országos szinten jelentős minőségi ugrás várható a szállásszolgáltatásban, ami az ágazat további növekedését vetíti előre. Ebben a kormány Kisfaludy szálláshely-fejlesztési programja is nagy szerepet játszik, amely kifejezetten a kisebb családi vállalkozások, panziók előrelépését segíti.

Könnyid László elmondta, hogy januárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma is jelentősen, 7,6 százalékkal nőtt a tavaly januári magas bázishoz mérten. A kedvező ár/érték arány mellett a biztonság nagyon erős vonzerő a magyarországi utazások szempontjából – mutatott rá. Hozzátette: van még hová fejlődni a külföldi piacokon, indokolt a gyógyvizeinket, az egészségturizmust népszerűsítő intenzív marketingkampány a megújuló országmárkával, mert sok helyütt elavult a magyar turisztikai kínálatról kialakult kép. Megjegyezte, hogy a V4-országokkal közös ázsiai turisztikai kampány máris kedvező eredményeket mutat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!