hasznos tudnivaló

2018.03.26. 07:50

Milliárdos adó-visszatérítés jár a betegeknek

A minimálbér öt százalékának megfelelő adójóváírás például cukorbetegség, Crohn-betegség vagy laktózintolerancia után is igényelhető, de az érintettek jelentős része valószínűleg nem tud a lehetőségről.

A 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó igényelt kedvezményt a személyi jövedelemadó bevallásakor különböző betegségek után, ezáltal 12 milliárd forintos adó-jóváírást vettek igénybe – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Lehetséges azonban, hogy kétszázezernél több adózó lenne jogosult a kedvezményre a négymillió munkavállaló közül – reagált a lap kérdésére H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy azért nem élnek a lehetőséggel a dolgozók, mert nincs róla tudomásuk. Pedig az összeg nem elhanyagolható, hiszen éves szinten a tavalyi 76,5 ezer forinthoz képest idén már 82,8 ezer forinttal lehet csökkenteni az adó összegét, ami egész évre vetítve a havi 138 ezer forintos minimálbér öt százalékának felel meg.

A NAV adatai szerint 2016-ban év közben havonta átlagosan 70,5 ezren érvényesítették a kedvezményt, az adóbevallásukban utólagosan 120 ezren. A kedvezmény érvényesítéséhez orvosi igazolás szükséges.

Az szja-kedvezmény már 1995 óta igényelhető a betegségek úgynevezett BNO-kódja alapján, mégis kevesen élnek a lehetőséggel.

A személyi kedvezményt a törvény által olyan súlyos fogyatékosságként definiált betegségek esetén is lehet igényelni, mint például a cukorbetegség, a Crohn-betegség vagy a laktózintolerancia.

Magyarországon a felnőtt lakosság harmadát érinti a laktózérzékenység, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente átlagosan 770 ezer beteg jelenik meg cukorbetegség diagnózisával a háziorvosánál, az új betegek száma a 35-40 ezret is eléri.

A személyi kedvezménnyel kapcsolatban az adóhivatal azt ellenőrzi, hogy az igazolás tartalmazza-e a súlyosan fogyatékos személy természetes személyazonosító adatait, lakóhelyének feltüntetését, adóazonosító jelét, az igazolás kiállítását megalapozó szakorvosi dokumentáció kiadásának dátumát, a súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítását – közölte a hatóság. Tartalmaznia kell a dokumentumnak az igazolás kiállításának dátumát és az igazolást kiállító szakorvos vagy háziorvos aláírását is. Az ideiglenes igazolásnak tartalmaznia kell az igazolás hatályát is.

Ha valaki év közben akarja igénybe venni az adókedvezményt, akkor egy nyilatkozatot kell leadnia a munkáltatójánál. Ha pedig egy munkavállaló év közben nem kéri a személyi kedvezményt (például mert nem akarja, hogy a munkáltató tudomást szerezzen a betegségéről), akkor az adóbevallásában jelezheti, hogy szeretné igényelni. Ilyenkor a NAV egy összegben, az adóbevallás beérkezését követően harmincnapos határidővel utalja el az adó-visszatérítést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!