új irány

2018.04.30. 13:46

Robotok segíthetik a magyar vállalkozásokat

A magyar ipar duális helyzetén javítana a kormány a kis- és középvállalkozások robotizáció­jával, jelenleg ugyanis köröket ver rájuk a nagyvállalatok termelékenysége.

Az új kormány első intézkedései között lehet a kis- és középvállalkozások roboti­zációs programjának kidolgozása, nagyjából másfél hónap múlva indulhat a szektor automatizációja – tudta meg a Világgazdaság Lepsényi Istvántól, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárától.

A konkrét intézkedések az Ipar 4.0 program keretein belül valósulhatnak meg, ennek elsődleges célja a termelékenység és a versenyképesség növelése.

Ezt terjeszthetik ki az automatizáció és a robotok használatával a kisvállalati szektorra. A szaktárca 200 robotot juttathat el a cégeknek, amelyek képviselőiken keresztül tapasztalatot szerezhetnek a mintaüzemekben, majd ezek példájára építhetik fel saját gyáraikat – bocsátotta előre Lepsényi István.

A kkv-k számára egyébként eddig is nyitva állt az Ipar 4.0 program kapuja, a kezdeményezés honlapján a cégek felmérhetik, mennyire állnak készen a digitális transzformációra. A kisebb cégek igénybe vehetnek egy mentort, aki segít a fejlett megoldások implementálásában, de a beruházási vagy a projektterv elkészítésében is közreműködhet.

Az Ipar 4.0 lényege, hogy növelje a vállalatok versenyképességét, termelékenységét, egyúttal csökkentse a költségeket.

A program célja az is, hogy minél többen beszállítói minősítést nyerjenek, és új piacokra léphessenek be. A program teljes tartama nagyjából fél év, de mindössze 60 órát, vagyis másfél munkahetet kell rászánnia a kkv vezetőjének. Lényeges kiegészítés, hogy az Ipar 4.0 program ingyenes a magyar cégek számára.

A Magyarországon működő nagyvállalatok termelékenysége több mint kétszerese a kkv-szektorénak. Ez több tényezőre vezethető vissza: a bevált termelési folyamatok alkalmazása mellett az automatizációt és a robotizáció magas szintjét lehet elsőként megemlíteni, ha konkrét okokat keresünk.

Mindez hazánk egyik húzóágazata, a járműgyártás esetében fokozottan igaz. A Nemzetközi Robotikai Szövetség adatai szerint az ágazatban használt 2199 robot többsége a nagy autógyártóknál található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!