Otthonteremtés

2018.05.07. 10:06

A mostaninál jóval több lakás épülhetne

A pozitív trendet fontos fenntartani és megerősíteni mind a családok otthonteremtésének, mind az építőipar működésének kiszámítható, hosszú távú biztosítása érdekében.

Szédületes mértékben nő a lakásépítések száma, de vajon meddig maradnak a magasban az első negyedévben magasra kúszó számoszlopok? A kérdés korántsem költői a piaci szereplők szerint – írja a Világgazdaság legfrissebb száma.

Az otthonteremtés továbbra is kiemelt cél, az eszközrendszer és a támogatási megoldások kidolgozása már javában folyik, az ingatlanpiacról az új kormány sem fog megfeledkezni – erről beszélt Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Portfolio lakáskonferenciáján.

Az új kormány felállása, az új kormányprogram meghirdetése előtt a Központi Statisztikai Hivatal most publikált, 2018 első negyedévéről szóló lakásépítési gyorsjelentése még jó adag munícióval szolgált a lakáspiacot élénkítő korábbi kormányzati intézkedések továbbvitele, például az 5 százalékos lakásáfa fenntartása mellett.

A számok egyértelműek: az átadott lakások száma 65 százalékkal ugrott meg, miután az első három hónapban 3394 használatbavételi engedélyt adtak ki a hatóságok. Az egy évvel korábbinál 3,4 százalékkal több, összesen 9850 építésiengedély-kérelmet és egyszerű bejelentést regisztráltak országszerte. A repülőrajttal induló lakáspiacot azonban a kedvezményes áfa megszűnésének közelgő határideje satufékként állíthatja fejre, az első áldozatok a kis lakásfejlesztő cégek lesznek, de ők tömegével, és hirtelen halált halva – vizionálják a lakáspiac közeljövőjét a fejlesztők és a finanszírozók.

Tavaly majdnem 15 ezer új lakás épült, ami még messze van a hazai ingatlanállomány megújulásához szükséges évi 40 ezertől, de a lendületet megtartva, az ösztönző és támogató rendszert a felújításokra is kiterjesztve számottevően javulhatna a helyzet.

A pozitív trendet fontos fenntartani és megerősíteni mind a családok otthonteremtésének, mind az építőipar működésének kiszámítható, hosszú távú biztosítása érdekében – emelte ki a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület, amely nemcsak bérlakásprogramot szorgalmaz, hanem kormánybiztos kijelölését is a lakásfelújítási és lakásépítési intézkedések koordinálására.

Az első negyedéves lakásépítési adatokat kommentálva az egyesület leszögezte, a trend ígéretes, és a számokban még van tartalék. Még a világháború alatt, 1943-ban is 27 ezer lakás épült, 15 ezres szint alatti mutatóra 1925-ben és 1933-ban volt példa. Érvelésük szerint ahhoz, hogy ne csak átmeneti fellendülésről legyen szó, hanem a lakásépítések száma évtizedes távlatban stabilizálódjon, elengedhetetlen az új lakások áfakedvezményének rögzítése, a kormánynak pedig vállalnia kell a kiforrott CSOK-rendelet fenntartását legalább egy szándéknyilatkozattal, minimum tíz évig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!