Takarék-buszok

2018.06.08. 17:05

Újabb öt mozgó bankfiókot állít üzembe a Takarék Csoport

A Takarék Csoport több mint ezer fiókból álló országos hálózattal rendelkezik, nagyrészt olyan tízezer fő alatti kistelepüléseken, amelyeken egyetlen más pénzügyi szolgáltató sincs jelen.

A következő hónapokban újabb öt, mozgó bankfióknak kialakított, ATM-mel is felszerelt Takarék-buszt állítanak üzembe Veszprém, Fejér, Pest, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a Takarék Csoport.

A közlemény szerint az üzembe helyezést követően a Takarék-buszok összesen csaknem száz hazai településen több százezer ember számára teszik elérhetővé a takarékok termékeit és szolgáltatásait.

A Takarék Csoport a közleményben kiemelte, azzal a céllal indították el tavaly ősszel az első Takarék-buszt Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye 11 településén, hogy termékeit és szolgáltatásait olyan távoli, kis lélekszámú helyeken élő ügyfelei számára is elérhetővé tegyék, ahol nincs fizikailag elérhető bankfiókjuk.

A mintegy féléves tapasztalatok szerint a lakosság megszokta a mobil bankfiókot, az eddigi adatok alapján nagyjából ugyanakkora forgalmat bonyolítanak le a településeken a mozgó bankfiókok, mint az ott korábban működött hagyományos fiókok – írják a közleményben

Vida József elnök-vezérigazgató a közleményben hangsúlyozta, a Takarék Csoport arra törekszik, hogy minél kevesebb terület maradjon pénzügyi szolgáltató nélkül.

A Takarék Csoport a csaknem 2500 milliárd forintos konszolidált mérlegfőösszege és 6,5 százalékot meghaladó piaci részesedése alapján Magyarország negyedik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó intézménye.

Tagjai a szövetkezeti hitelintézetek, központi bankjuk a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., valamint a takarékszövetkezetek szabályszerű működését biztosító Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ). A csoport tagjaként működik a Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. és a 2018. június 25-étől Takarék Jelzálogbank Nyrt. nevet viselő jelzálog-hitelintézet, valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, informatikával, alapkezeléssel, és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok.

A Takarék Csoport 2013 óta tartó átalakításának eredményeként jelenleg az egész országot lefedve 12 regionális központú, egységes termékeket és korszerű szolgáltatásokat kínáló, tőkeerős takarék működik.

Mellettük három, részvénytársasági formában tevékenykedő bank is a szövetkezeti hitelintézetek közé tartozik. A Takarék Csoport több mint ezer fiókból álló országos hálózattal rendelkezik, nagyrészt olyan tízezer fő alatti kistelepüléseken, amelyeken egyetlen más pénzügyi szolgáltató sincs jelen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!