Fogyasztói jogok

2018.07.27. 12:25

Erősebb jogosítványokat kapott az energiahivatal

A törvénymódosítás lehetővé teszi a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelmét. Ennek érdekében az energiahivatal közérdekű igényérvényesítéssel élhet, s pert is indíthat.

Az Országgyűlés elfogadta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról (MEKH) szóló 2013. évi XXII. törvény módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelme érdekében a hivatal közérdekű igényérvényesítéssel éljen. A módosítás augusztus elsején lép hatályba – hívja fel a figyelmet a profit7.hu írása.

A közérdekű igényérvényesítés során nem közvetlenül a jogsérelmet szenvedett személy fordul a jogainak érvényesítése érdekében a bírósághoz, hanem valamely szervezet a saját jogán lép fel vagy indít eljárást.

A közérdekű igényérvényesítés alkalmazásával a MEKH olyan esetekben tud a felhasználók érdekében fellépni, amikor nagyszámú fogyasztó vagyoni érdekeit érintő, jellemzően kisösszegű, azonos jogalapon nyugvó jogsértés reparálására lehet szükség.

Perelhetők a közműszolgáltatók

A módosítás szerint a MEKH a jogszabályban meghatározott feladatkörében pert indíthat a felhasználók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt az ellen, akinek tevékenysége a földgázellátásról, a földgáz biztonsági készletezéséről, a villamos energiáról, a távhőszolgáltatásról vagy a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvények vagy az azok végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezéseibe ütközik, és a jogsértő tevékenység a felhasználók széles, a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti.

Ha a jogsértéssel érintett felhasználók estében az érvényesített igény jogalapja és az igényben megjelölt kár összege, illetve egyéb követelés esetén a követelés tartalma – a jogsértéssel érintett egyes felhasználók egyedi körülményeire tekintet nélkül – egyértelműen megállapítható,

a hivatal kérheti, hogy a bíróság ítéletében kötelezze az engedélyest. Továbbá a szolgáltatót az ilyen követelés teljesítésére, ellenkező esetben kérheti, hogy a bíróság állapítsa meg a jogsértés tényét a keresetben meghatározott valamennyi felhasználóra kiterjedő hatállyal.

Ha a bíróság ítéletében a jogsértés tényének megállapításán túl az engedélyest, illetve a szolgáltatót meghatározott követelés teljesítésére is kötelezte, úgy a jogsértő köteles a jogosult felhasználó igényét az ítéletnek megfelelően kielégíteni. Önkéntes teljesítés hiányában a jogosult felhasználó kérheti az ítélet bírósági végrehajtását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!