Poggyászbalhé

2018.07.23. 20:55

Reagált az egyik fogyasztóvédelmi szervezet

A kártérítés feltétele, hogy a fogyasztó írásban jelentse be kártérítési igényét a légitársaságnál legkésőbb a poggyász kiadásától számított huszonegy napon belül.

A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A civil fogyasztóvédelmi szervezet a napokban előfordult megnövekedett poggyászkésésekre reagált – írja az Origo.

Kártérítési jogosultság áll fenn

A kártérítés feltétele, hogy a fogyasztó írásban jelentse be kártérítési igényét a légitársaságnál legkésőbb a poggyász kiadásától számított huszonegy napon belül.

A FEOSZ álláspontja szerint a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.

A fogyasztóvédelmi szervezet közölte, a Montreali Egyezmény szigorú felelősségi szabályokat állapít meg, egyebek közt előírja, hogy a poggyászszállítás során bekövetkező megsemmisülés, elvesztés, kár, késedelem esetén a fuvarozó felelőssége utasonként 1000 különleges lehívási jog (SDR – jelenleg 1 SDR mintegy 390 forint).

Ez a kártérítési összeg maximuma, azonban ennek csak töredékét szokták a légitársaságok megfizetni, mivel az utas nem tudja bizonyítani, hogy mekkora kár érte – közli a szövetség.

Új fogyasztóvédelmi politikát szorgalmaznak

A FEOSZ szerint a Ryanair eddigi hozzáállása alapján elég kicsi az esély arra, hogy az utasok valóban kártérítést kapnak.

A Ryanairnek nincs telefonos magyar nyelvű ügyfélszolgálata, nincs magyarországi fióktelepe, vagy legalább egy kézbesítési címe, ahova fordulhatnának a magyar utasok.

A Ryanair különféle mondvacsinált indokkal utasítja el a panaszokat, holott a jogszabály alapján,

kizárólag akkor nem terheli felelősség a késedelem miatt bekövetkezett kárért, ha bizonyítja, hogy minden ésszerű lépést megtett a kármegelőzés érdekében

- állítja a szervezet.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége évek óta szorgalmazza, hogy a kormány készítse el az új fogyasztóvédelmi politikáját, a szövetség szerint a légitársaságok ügyfélkapcsolatára is a közszolgáltatást végző társaságok ügyfélszolgálataira vonatkozó szigorú szabályokat kellene előírni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!