Csak körültekintően!

2018.10.02. 10:38

Az internetes tűzifahirdetéseket ellenőrzi a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti felügyelői továbbra is folyamatosan ellenőrzik az online tűzifahirdetéseket; a hatóság egy hét alatt 34 helytelenül feladott hirdetést távolíttatott el az egyik népszerű webes hirdetési felületről – közölte a Nébih kedden.

Debrecen, 2013. október 11. Fát darabol láncfûrésszel egy munkás a Debrecenhez tartozó Haláp térségében 2013. október 11-én. A Nyírerdõ Zrt. Debreceni Erdészetének munkatársai megkezdték a szociális tûzifának való erdõ kitermelését. Október 15-ig igényelhetik az önkormányzatok a tûzifavásárláshoz kapcsolódó kormányzati támogatást, amelynek összege idén 2 milliárd forint. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

A hatóság elsősorban azt ellenőrzi, hogy a hirdető rendelkezik-e a jogszabályban előírt EUTR technikai azonosító számmal – amelyet a hirdetésben is fel kell tüntetni -, ennek megléte garantálja ugyanis a tűzifavásárló számára, hogy az eladó szerepel a hatóság nyilvántartásában. Az eddigi vizsgálatok tapasztalata alapján az ellenőrzött hirdetők mindössze 30 százaléka tüntette fel érvényes technikai azonosítóját. Az ellenőrzés során olyan reklámokat is találtak, amelyek valótlan, kitalált azonosítót tartalmaznak, így egyértelműen a vásárlók megtévesztésére irányulnak.

A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a hirdető EUTR technikai azonosító számát vagy erdőgazdálkodói kódját a hatóság oldalán lehet ellenőrizni. Azt tanácsolja továbbá, hogy a megrendelés során a vásárlók jelezzék, hogy csak olyan tűzifaszállítmányt hajlandók átvenni, amelyet a hirdető a Nébih-hez bejelentett szigorú számadású szállítójeggyel szállít, vagy ad át szállításra.

Mindig kérjenek számlát vagy nyugtát, továbbá a tűzifavásárlók részére kötelezően átadandó tájékoztatót, amelyből további hasznos információkat nyerhetnek.

A tűzifa átvételekor ellenőrizzék, hogy a szállítójegyen a feladó rovatban a hirdető megnevezése, telephelye, erdőgazdálkodói kódja vagy EUTR technikai azonosítószáma, adószáma, valamint a szállított tűzifa fafaja és mennyisége, továbbá a szállító jármű rendszáma pontosan fel van-e tüntetve.

Borítókép: Fát darabol láncfűrésszel egy munkás a Debrecenhez tartozó Haláp térségében, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetében

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!