Nőnek a fizetések

2018.12.30. 14:30

2019-ben és 2020-ban is 8 százalékos béremelés jön

2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.

Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői – mondta Varga Mihály vasárnap a testület ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten, aki arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege.

A pénzügyminiszter hozzátette,

a megállapodás értelmében jövőre a 8 százalékos béremelés hatására a minimálbér bruttó összege 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 000 forint lesz.

Varga Mihály szólt arról is, hogy 2020. január 1-től az újabb 8 százalékos béremelésnek köszönhetően a minimálbér bruttó értéke eléri majd a 161 ezer forintot, a garantált bérminimum bruttó összege pedig a 210 600 forintot. A Pénzügyminisztérium (PM) helyszínen kiadott közleménye szerint a VKF 2019-re és 2020-ra is a béremeléshez hasonlóan 8 százalékban határozta meg a bérajánlás mértékét is.

Varga Mihály kiemelte, a kétéves bérmegállapodás illeszkedik a kormány és a szociális partnerek által 2016 novemberében elfogadott hatéves közteher-csökkentési és bérnövelési megállapodáshoz. A tárca a közleményében felidézte, hogy hatéves bérmegállapodás értelmében 2019. júliusától újabb két százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, ami tovább mérsékli a vállalatok adóterheit.

„Ez a kormány továbbra is az adócsökkentés kormánya kíván maradni, ezért fontos feladatnak tekinti a munkát terhelő adók további csökkentését” – fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály felidézte, hogy 2010-hez képest a minimálbér bruttó értéke megduplázódott.

A tárca közleményében arra is felhívták a figyelmet, hogy a béremelkedéssel párhuzamosan a foglalkoztatás is folyamatosan növekszik, már meghaladta a 4,5 milliót a munkában állók száma, így van tér a keresetek további emelésére. Nemzetgazdasági szinten 2017-re a nettó keresetek reálértéke – a családi kedvezmények figyelembevételével – átlagosan 36 százalékkal nőtt 2010-hez képest – írták.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, mint a VKF munkaadói oldalának egyik képviselője a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy megszületett a bérmegállapodás. Ez azért is fontos, mert bár a kormánynak megvolt a lehetősége, hogy december közepén – amikor úgy tűnt, hogy a bértárgyalások nem vezetnek eredményre – egyoldalúan hirdesse ki a béremelés mértékét, nem élt ezzel a jogával.

Rolek Ferenc szerint a jövőre életbe lépő 8-8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelése munkaadói oldalról „feszítettnek” tekinthető.

Ugyanis az elmúlt 5 évben a minimálbér és a garantált bérminimum is 60 százalékkal nőtt, miközben a magyar gazdaság termelékenysége körülbelül 5 százalékkal bővült

- magyarázta.

Buzásné Putz Erzsébet, a Liga Szakszervezetek társelnöke, mint a VKF munkavállalói oldalának egyik képviselője szintén üdvözölte a megállapodás létrejöttét. Azt mondta, hogy a jelenlegi megváltozott munkaerőpiaci környezetben is kiszámítható bérmegállapodást akartak kötni, ami a munkavállalók számára biztonságot jelent. A Pénzügyminisztérium (PM) közleményében kiemelték, hogy a szociális partnerek közül a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) kivételével mindenki elfogadta a béremelés mértékét és aláírta az erről szóló dokumentumot.

Kordás László a MaSzSz elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a korábbi 13 százalékos minimálbér és 15 százalékos garantált bérminimum-emelésről szóló követelésüket – kompromisszumként – mindkét esetben 10 százalékra módosították, ennél alacsonyabb mértéket azonban nem akartak elfogadni, végül a szakszervezet ezért nem támogatta ezt a megállapodást.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!