Hamarosan indul a tender

2018.12.20. 08:24

Ősztől lehet a bárányhimlő elleni oltás a nemzeti immunizációs program része

A vakcinagyártás a szigorú előírások miatt időigényes feladat – hangsúlyozzák a gyártók. Az Emmi a közbeszerzés mielőbbi kiírását ígéri.

Forrás: Shutterstock

Várhatóan 2019 őszétől lesz a bárányhimlő (varicella) elleni védőoltás a nemzeti immunizációs program része – válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Világgazdaság érdeklődésére. Korábban, márciusban Lázár János kancelláriaminiszter még 2019 január 1-jére datálta a védőoltás bevezetését. Az Emmi most azt közölte, hogy

hamarosan kiírják az oltóanyagra a közbeszerzést, minderről az érintettek a hivatalos közbeszerzési honlapról értesülhetnek.

A védőoltásra szánt forrás a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően lesz nyilvános.

Magyarországon két gyógyszergyártó cégnek, az MSD Pharma Hungary Kft.-nek (MSD) és a GlaxoSmithKline Kft.-nek (GSK) van bárányhimlő elleni oltóanyaga, amint a tenderkiírás publikussá válik, mindkettő megvizsgálja a pályázaton való részvétel lehetőségét.

Ha az Emmi és a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2019 őszén tervezi bevezetni a bárányhimlő elleni védőoltást, akkor a tender mihamarabbi kiírása kritikusan fontos – válaszolta a Világgazdaság kérdésére az MSD. Ideális esetben a szerződéskötést követően a nyertes vállalat leadja gyártási igényét a gyártóhelynek, és a vakcinagyártás ezután kezdődhet.

A cégek hangsúlyozták:

a vakcinagyártás a szigorú minőségbiztosítási és biztonságossági előírások miatt időigényes feladat, bizonyos oltóanyagok gyártása akár 6–24 hónapot is igénybe vehet, és a folyamat felgyorsítására nincs lehetőség.

A GSK oltóanyaga 1998 óta kapható a hazai patikákban, ennek a gyártási ideje hat-nyolc hónap.

Felelős gyártóként akkor tudunk érdemi pályázatot benyújtani oltóanyagra kiírt közbeszerzési eljárásban, ha a szerződéskötés és az első beszállítási határidő közötti idő a gyártáshoz minimálisan szükséges időintervallumot biztosítja

– mondta Iglódi-Csató Judit, a GSK kommunikációs igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!