Lakáshitelek

2019.01.31. 08:12

A kezdeti költségekkel akcióznak a bankok

A pénzintézetek kínálata már a legalább ötéves kamatperiódusú hitelekre fókuszál.

Forrás: Shutterstock.com

A lakáshitelpiacon érdekelt hitelintézetek szinte mindegyike a kezdeti költségtételekkel akciózik a kölcsöneinél, de több helyen elérhetők kamatkedvezmények is – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A lap cikke szerint eléggé egy kaptafára mennek a most futó lakáshitel-akciók: szinte minden szereplő a kezdeti költségek elengedésével vagy visszatérítésével igyekszik leendő adósai kedvében járni. A bankok internetes honlapján szereplő tájékoztatókból az is kiderül, hogy az elengedett vagy később megtéríthető költségelemek köre nagyjából mindenkinél megegyezik:

a nagyobb szereplők többségénél az ügyfelek hitelhez kapcsolódó kiadásai közül kikerülhet a folyósítási díj, az értékbecslési díj, a földhivatali tulajdonilap-lekérés költsége és a közjegyző díja is

- ismerteti a cikk.

Ez utóbbinál több bank felső limitet alkalmaz: az Erste Bank például 50 ezer forintig vállalja át ezt a tételt, a Budapest Banknál pedig 40 ezer forint a felső határ. (A hitelszerződések döntő többségénél egyébként ennél alacsonyabb a közjegyző díja.)

Az írás hozzáteszi:

akadnak ajánlatok a kezdeti költségek lefaragásán kívül is.

A CIB Bank például ingyenes előminősítést végez minden hozzá forduló és ezt igénylő lakáshiteladósnál, az MKB Banknál pedig később az előtörlesztési díj kerülhető el részben vagy egészben, ha az adós megfelel az előírt feltételeknek. A Raiffeisen Bank online akciót tart érvényben a március 15-ig benyújtott hitelkérelmeknél: a hitelintézet honlapján regisztráló és lakáshitelt igénylő ügyfelek 40 ezer forintos jóváírást kaphatnak a meghatározott feltételek teljesítésekor.

Annak ellenére, hogy az év eleje általában csendesebb időszaknak számít a lakáshitelpiacon, akadnak azért lehetőségek kamatkedvezmény elérésére is. Az OTP Bank a piaci feltételű lakáshiteleinél nyújt 0,25 százalékos kamatkedvezményt az online kupont igénylő és a meghatározott feltételeknek megfelelő ügyfeleinek, és a minősített fogyasztóbarát hiteleknél az UniCredit Banknál is van lehetőség alacsonyabb kamat elérésére.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!