átlag felett

2019.01.09. 09:58

A Világbank szerint is gyorsabban növekedett a magyar gazdaság

Már az összes jelentős nemzetközi szervezet felfelé javította Magyarország 2018-as gazdasági növekedésének a mértékét.

A Világbank legfrissebb jelentésében a tavaly júniusi prognózisához képest 0,5 százalékponttal emelte Magyarország növekedési prognózisát, így a Pénzügyminisztérium arra számít, hogy 2018-ban 4,6 százalék volt a gazdasági növekedés üteme.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint „A globális gazdasági kilátások 2019” című kiadványában idén januárban a Világbank nemzetközi szakértői számos olyan tényezővel számolnak, amelyekből ugyanakkor lassuló globális fejlődésre lehet következtetni. 2019-re 2,9 százalékos, 2020-ra pedig 2,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsítenek a világgazdaságra adott előrejelzésükben. A tavalyi gyors növekedés után fokozatosan lassul az ütem, és jelentős kockázatok fenyegetik a növekedést az elemzés szerint.

A globálisan lassuló növekedéssel szemben Magyarországon maradhat a magasabb ütemű növekedés, a mérsékelt infláció és az alacsony kamatok továbbra is kedvezően hatnak a növekedésre

- írja a PM. Az egyre bővülő fogyasztás és az erősödő piaci szolgáltatások, valamint a beruházási ráta folyamatos emelkedése továbbra is lendületben tartja a magyar gazdaságot. Ezek továbbra is biztosíthatják, hogy a 4 százalékot jelenleg jóval meghaladó növekedési szint a következő években is 4 százalék körül alakul.

A Pénzügyminisztérium a következő évekre vonatkozó, konzervatív világbanki prognózis felfelé történő korrekciójára számít, tekintettel arra, hogy a Világbank – elismerve a magyar gazdaság eredményeit – az elmúlt 12 hónapban összességében 0,8 százalékponttal javította a 2018-as magyar növekedésre vonatkozó előrejelzését is.

A Pénzügyminisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya 2011 óta folyamatosan javult. Az elmúlt hét év során végrehajtott közel tízszázalékos adósságcsökkentés a legjelentősebb eredmény az EU-tagállamok között.

A tárca a friss világbanki adatok kapcsán arra is emlékeztet, hogy tavaly ősszel szinte minden jelentős nemzetközi szervezet felfelé módosította a magyar gazdaság kilátásait: az Európai Bizottság 0,3, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 0,2, míg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 0,5 százalékponttal emelte meg a 2018-ra várható magyarországi GDP-növekedési adatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!