Segítség a mindennapokhoz

2019.04.02. 08:19

Ezer fogyatékos személy pályázhat támogatásra

Négymilliárd forintot fordítottak 2012 óta a súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményére.

Forrás: Shutterstock

Idén 841 millió forintot fordítanak a fogyatékos emberek személygépkocsi-vásárlási és -átalakítási támogatására – közölte a Világgazdasággal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A támogatás összegét 2018-hoz képest 64 millió forinttal emelték.

A gépjárműszerzési támogatás (330 millió forint) segítségévek tavaly 330 jogosult vásárolt Suzukit. A fennmaradó 440 millió forint támogatásból

használt gépjárművet, gépi meghajtású kerekesszéket és gépi meghajtású mopedet vásároltak a jogosultak

– részletezte a tárca.

Ugyanakkor a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint

a rendszer legnagyobb hibája, hogy csak Suzukikat lehet újonnan támogatással vásárolni,

ezek azonban a méreteik, átalakíthatósági korlátaik miatt nem felelnek meg a segédeszközt használó mozgássérült embereknek. Úgy vélik, olyan támogatási rendszerre van szükség, amelyben minden jogosult szabadon választhat magának új autót, olyat, amely az igényeinek, szükségleteinek megfelel, illetve az átalakítási támogatás 90 ezer forintos összegét is emelni kell, hiszen – mint Nagy László autószerelő a lapnak elmondta – egy mozgáskorlátozott személy autójának átszerelési összköltsége szinte minden esetben meghaladja a 90 ezer forintot. A MEOSZ példaként említi, hogy egy emelő beépítése akár az egymillió forintot is elérheti.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!