változás

2019.07.02. 06:11

Egyre nagyobb ingatlanokat keresnek a vevők

A félszobák helyett inkább a nagyobb szobákkal rendelkező lakások iránt nőtt a kereslet.

Az év első hat hónapjában 2016-hoz képest harminc százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, azonban a két-, három- és négyszobás lakások iránt 44-92 százalékkal több érdeklődés érkezett. Három év alatt legalább másfélszeresére, illetve csaknem duplájára nőtt az olyan, 2-5 szobás ingatlanok iránti kereslet, amelyek félszobák helyett legalább 12 négyzetméteres, teljes szobákat tartalmaznak – írja keddi számában az Ingatlan.com legfrissebb elemzése alapján a Magyar Hírlap.

Az év első hat hónapjában a kétszobás ingatlanok iránti érdeklődések részaránya 2016-hoz képest húsz százalékról 23 százalékra, a háromszobásoké 12 százalékról 16 százalékra, anégyszobásoké pedig hatról kilenc százalékra nőtt. Mindeközben a félszobával is rendelkező, többszobás ingatlanok iránti érdeklődések aránya az összes érdeklődéshez képest az elmúlt három évben csökkent.

Balogh László, az ingatlanközvetítő cég vezető gazdasági szakértője szerint egyértelműen látszik, hogy az érdeklődők a nagyobb lakások irányába mozdultak el. Kiemelte, hogy a nagyobb méretű szobák iránti kereslet növekedése a július 1-jétől elérhető új családtámogatási elemeknek köszönhetően még jobban felerősödhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!