Fontos a szakmaiság

2019.08.24. 08:38

A jó adatszolgáltató önkormányzatokat jutalmazta a Pénzügyminisztérium

Az idén 281 település nyert el összesen 150 millió forintot a Pénzügyminisztérium által kiírt „Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása” pályázaton – tájékoztatott Berczik Ábel.

A tárca helyettes államtitkára hangsúlyozta: a megítélt összegek hozzájárulnak ahhoz, hogy a települések olyan magas színvonalú és példaértékű szakmai munkát végezhessenek, amely nagymértékben elősegíti a közpénzügyi döntések meghozatalát.

A stabil és kiszámítható költségvetési tervezéshez elengedhetetlen, hogy az állami szervezetek mellett a helyi önkormányzatok is a szakmai szempontok maradéktalan figyelembevételével teljesítsék a különféle adatszolgáltatásaikat

- mondta Berczik Ábel.

Egyre több település teljesít jól

A tapasztalatok azt mutatják, hogy növekszik azon települések száma, amelyek ezeket határidőben és kellő alapossággal tudják elkészíteni. Ezt jelzi az is, hogy egyre több helyhatóság felel meg a „Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása” pályázat feltételeinek, ezért a tavalyi évhez képest 50 millió forinttal növekedett a támogatás keretösszege – emelte ki a helyettes államtitkár.

A Pénzügyminisztérium által életre hívott pályázat célja, hogy elismerje azon önkormányzati dolgozók munkáját, akik a pénzügyi szakterületen látnak el ilyen jellegű feladatokat, valamint motiválja is őket a közszolgálati hivatásuk további gyakorlásához.

A még az év elején megjelent kiírásra azok a települések jelentkezhettek, amelyek hiánytalanul és megfelelő színvonalon nyújtották be a tavalyi évre vonatkozó költségvetési beszámolóikat, illetve az időközi mérlegjelentésüket.

A megítélhető támogatás mértékét ezt követően egy szakmai teszt eredményeként állapította meg a szaktárca, a támogatás vissza nem térítendő és 2019. december 31-ig használhatják fel az önkormányzatok – közölte Berczik Ábel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!