nkm

2019.09.19. 18:24

Idén negyven kilométer hosszan újítják fel a gázvezetékeket

Ugyanakkor felhívják a felhasználók figyelmét, hogy vizsgáltassák ki a saját gázrendszereiket a fűtési szezon kezdete előtt.

Az NKM földgázelosztó társaságai az ügyfelek zavartalan és biztonságos gázellátása érdekében az idén mintegy 40 kilométer gázvezetéket cserélnek ki – közölte az NKM Nemzeti Közművek Zrt. csütörtökön.

A közlemény szerint az NKM biztosítja az összes lakossági ügyfél földgázellátását, tevékenysége azonban nem fedi le az egész országot. Az NKM tulajdonában lévő NKM Földgázhálózati Kft. és NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. együttesen 30 000 kilométert meghaladó gázhálózatot üzemeltet.

Az NKM Földgázhálózati Kft. a fővárosban és 18 Budapest közeli településen végez földgázelosztási tevékenységet, 810 ezer ügyfélhez juttatja el a földgázt, ami mintegy 2 millió embert érint.

Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Kft. szolgáltatási területe – ahol 668 településsel áll kapcsolatban, ügyfeleinek száma pedig meghaladja a 780 ezret – lefedi Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megyét, valamint Veszprém megye néhány települését.

Az NKM arra hívta fel a gázfelhasználók, tulajdonosok és főként a társasházakban élők figyelmét, hogy biztonságuk érdekében vizsgáltassák felül a saját gázrendszereiket a fűtési szezon kezdete előtt.

A karbantartás nélküli készülékek a lehetséges veszélyek mellett többlet gázfogyasztást, azaz nagyobb gázszámlát is okozhatnak – olvasható a cég közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!