iskolapélda

2019.11.25. 09:12

A pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő szervezeteket támogatnak

Összesen húszmillió forintot nyert a diákok pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázatán tíz, iskolákkal együttműködő alapítvány. A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára, ugyanis azok a gyerekeket játékosan, interaktívan ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel – közölte Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat – emelte ki az államtitkár. Ezt a célt szolgálta a Pénzügyminisztérium pályázata is – tette hozzá.

Elmondta, a gyakorlat már igazolta, hogy

a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el.

A tárca ezért hirdetett pályázatot olyan iskolákkal együttműködő alapítványok számára, amelyek a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával szeretnének ilyen témájú programokat megvalósítani – magyarázta.

Gion Gábor elmondta, hogy

a nyertes pályázók olyan innovatív, gyakorlat-orientált programokat fejlesztettek ki, amelyek idővel világszerte is példaértékű modellekké válhatnak.

A Pénzügyminisztérium ezeket a pilot jellegű projekteket nyomon követi, így a tanév végére már a gyakorlati tapasztalatok is rendelkezésre állnak.

Néhány, idén már megvalósuló projektet ki is emelt az államtitkár.

Az egyik nyertes szervezet például nyolc állomáson keresztül navigálja végig úgy, egy izgalmas, játékos akadálypályán a gyerekeket, hogy közben a diákok a legfontosabb pénzügyi ismereteket is elsajátíthatják.

Sokat segíthet a pénzügyi folyamatok megértésében az is, ha a pénzügyi felsőoktatásban tanuló hallgatókat bevonják az oktatásba – folytatta a felsorolást Gion Gábor.

Közölte, nagy eredményeket várnak attól a projekttől is, amelyik az informatikát integrálva egy társasjátékot fejlesztett ki erre a célra. Hiánypótló az a nyertes pályázat, amelyik saját nevelési, valamint hátrányos helyzetű gyerekeket ismertet meg a mindennapi pénzügyekkel és a takarékoskodás fogalmával – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!