GDP

2019.12.06. 18:44

Tovább javította a magyar növekedésre vonatkozó előrejelzését az IMF

A IMF közleményében emlékeztet, hogy 2018-ban Magyarország Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, nagyrészt a belföldi kereslet bővülésének, valamint a rekord magas uniós forrásból finanszírozott befektetések hatására.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Alapokmányának IV. cikkelye alapján tett látogatás után kiadott zárónyilatkozatában azzal számol, hogy az idei folyó fizetési hiány a korábbi előrejelzésnek megfelelően a GDP 0,9 százaléka lesz, a 2020-as deficitet 0,6 százalékról 0,7 százalékra emelte. A valutaalap egyúttal megerősítette idei és jövő évi 3,4 százalékos inflációs előrejelzését.

Az IMF honlapján közzétett dokumentum szerint

az idei GDP arányos államháztartási hiány a tavalyi 70,2 százalékról idén 66,5 százalékra, jövőre 64 százalékra zsugorodik.

A IMF közleményében emlékeztet, hogy 2018-ban Magyarország Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, nagyrészt a belföldi kereslet bővülésének, valamint a rekord magas uniós forrásból finanszírozott befektetések hatására. A munkanélküliség új történelmi mélypontra esett, fokozva a bérnyomást.

A közlemény szerint a idei költségvetési hiánycél várhatóan teljesül a növekvő bevételeknek köszönhetően, amihez a magánfogyasztás gyors növekedése és a hatékonyabb adóbehajtás járul hozzá. Ugyanakkor a potenciál feletti kibocsátás esetén tovább romlik a strukturális elsődleges egyenleg – hívták fel a figyelmet.

Az IMF elismerően említette Magyarország folyamatosan erős gazdasági teljesítményét, ami az EU átlagához képest a jövedelmek gyorsabb konvergenciájához vezetett, miközben csökkentette a gazdaság sebezhetőségét.

A gazdasági növekedést az erős belföldi fogyasztás és a beruházások segítették. Ugyanakkor a növekvő külső bizonytalanságra, a továbbra is magas államadósságra és a bruttó finanszírozási igényre tekintettel, az IMF a költségvetési konszolidáció folytatására ösztönzi Magyarországot, amivel tovább erősíthető a gazdaság ellenálló képessége, és fenntartható a növekedés.

Az IMF elégedett a kormány középtávú költségvetési célkitűzéseivel. Ez ugyanis szélesíti a rendelkezésre álló költségvetési teret, amit egy későbbi esetleges visszaesés esetén fel lehet használni.

Az IMF konkrét, növekedésbarát bevételi és kiadási intézkedéseket szorgalmaz, mint például a mentességek csökkentése, az adóalap kibővítése, az ágazati adók fokozatos felszámolását, az árukra és szolgáltatásokra fordított kiadások mérsékelt csökkentése és az általános támogatások ésszerűsítése.

Az IMF támogatja a jelenlegi monetáris politikát. Tekintettel arra, hogy a belföldi viszonyokból adódó inflációs kockázatok felfelé mutatnak, arra ösztönzik a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy legyen figyelemmel a keresleti nyomásra. Indokoltnak tartja továbbá a lakáspiac szoros figyelemmel követését.

A termelékenységhez viszonyítva gyorsan növekvő bérek, az export bővülésének a lassulása és az üzleti környezetben még tapasztalható hiányosságok is jelzik a kínálati oldali reformok élénkítésének szükségességét – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!