európai bíróság

2020.02.04. 07:10

Márciusban döntenek az ágazati különadóról

Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco áruházlánc itthon indított a magyar állam ellen, a válságot követően bevezetett kiskereskedelmi különadó ügyében. A luxembourgi testület várhatóan azt állapítja majd meg, hogy nem sértett uniós jogot a sávos különadó.

A 2010-ben bevezetett különadóból négy év alatt összesen 86 milliárd forint befizetés érkezett a büdzsébe a kiskereskedelmi ágazatból – írta keddi lapszámában a Magyar Nemzet. A Tesco ennek nagyjából negyven százalékát, vagyis mintegy 35 milliárd forint adó befizetésének jogosságát vitatja. A multicég keresetében azt sérelmezi, hogy a magyar kiskereskedelmi láncoknak nem, csak a külföldieknek kellett progresszív válságadót fizetniük.

A perben tavalyelőtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Európai Bírósághoz fordult jogharmonizációs vizsgálatért. A Tesco-ügyben a magyar bírák várhatóan még az idei első fél évben meghozzák a végleges döntést – írta a lap.

Március elején a távközlési különadóról is ítélkezik az európai testület a Vodafone magyar állam ellen kezdeményezett perében.

A lap emlékeztet arra, hogy a tavaly már ismertetett uniós főtanácsnoki indítványok alapján az Európai Bíróság várhatóan igazat fog adni a magyar kormánynak, vagyis azt állapíthatja meg, nem ütközik az uniós állami támogatások szabályaival és a letelepedés szabadságával a sávosan alkalmazott adóforma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!