Járvány

2020.04.10. 18:02

Jobban csökkent az áramfogyasztás a szezonálisan várhatónál

Ez egyértelműen a koronavírus-járvány hatása.

Tavasszal a hőmérséklet és a világos órák számának emelkedésével csökken az ország energiaigénye, de idén március közepe óta a szezonálisan várhatónál nagyobb az áramfogyasztás csökkenése, ami egyértelműen a koronavírus-járvány hatása – közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.

A társaság tájékoztatása szerint

a munkanapi csúcsterhelés január-februárban általában 6500-7000 megawatt között szokott alakulni, márciusban 6000-6500 megawatt, míg áprilisban és májusban 5700-6200 megawatt a jellemző.

Az idei adatok szerint március első felében 6200-6500 megawatt, március második felében viszont 5700-6400 megawatt, április elején pedig 5600 megawatt körül alakultak a munkanapi csúcsterhelések. A csökkenés tehát 100-300 megawattal nagyobb március közepe óta, mint ami szezonálisan várható – jelezte a Mavir.

A rendszerirányító közölte azt is, hogy

számos európai országban már jelentős, akár 15 százalékot is meghaladó visszaesés tapasztalható a villamos energia fogyasztásában.

A csökkenés mértéke és tempója nagyban függ az egyes országokban meghozott intézkedések drasztikusabb vagy fokozatos jellegétől, valamint a gazdasági szereplők érintettségétől. A Mavir várakozása szerint Magyarországon lassabb ütemű, inkább elhúzódó hatásra kell számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!