2020.04.15. 16:51
Most még fontosabb lenne takarékoskodnunk
A kormány a költségvetés újratervezését végzi, lakossági szinten is meg kellene ugyanezt tenni, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra kellene helyezni – hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék honlapján közzétett írásban.
Domokos László szerint lakossági szinten is fontos, hogy a kormány intézkedései mellett a családok is újra tervezzék a költségvetésüket.
Jelen gazdasági helyzetben egyik napról a másikra több ezer munkavállaló munkahelye szűnik meg, felmérések szerint mindössze a lakosság egyharmadának van váratlan helyzetekre félretett pénze, ez aggasztó – hangsúlyozza Domokos László.
Minden családban a költségvetés tervezésére, kontrolljára és végrehajtására ki kellene nevezni a „pénzügyminisztert”, aki rendszeresen átnézi a számlákat, meghúzza a kiadásokat
- fogalmazott az ÁSZ-elnök.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat
A pénzügyi egyensúly eléréséhez arra kell figyelni, hogy a család kevesebbet költsön a bevételénél, a különbözetet pedig mindig tegye félre. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan takarítsák meg az első ezer forintot, azután lehetőleg a következő ezreket, hiszen a családnak és a társadalomnak egyaránt az egyik legnagyobb értéke a biztonság, illetve a pénzügyi biztonság – tette hozzá az ÁSZ elnöke.