kedvezmény

2020.04.25. 18:40

Népszerű a nagycsaládosok autóvásárlási programja

Márciusban 438 szerződést kötöttek.

Forrás: Shutterstock

Már közel 3300-nál jár a nagycsaládosok autóvásárlási programjában a lízing segítségével megvásárolt autók száma – közölte a Magyar Lízingszövetség szombaton.

A szervezet adatai szerint márciusban 438 szerződést kötöttek, a program tavaly júliusi indulásától kezdve pedig több mint 9 milliárd forint értékű finanszírozást nyújtottak a lízingcégek a hétüléses új autókhoz.

Az első három hónapban 1459 új hétüléses – maximum 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható – kocsihoz nyújtottak finanszírozást a magyar lízingcégek, a nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavalyi júliusi rajtja óta pedig összesen 3277 járműre kötöttek szerződést – közölte a lízingszövetség.

A közlemény idézi Tóth Zoltánt, a szervezet főtitkárát, aki elmondta, hogy egy-egy szerződés esetében az átlagos finanszírozott összeg meghaladja a 2,8 millió forintot. Kedvezőnek nevezte, hogy kevés lízingkérelem nem kapott zöld jelzést a program indulása óta, a jóváhagyott igénylések aránya ugyanis továbbra is kimagaslóan nagy.

A lízingszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programja jól működik és sikeresnek mondható a lízingpiac oldaláról is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!