a járvány hatására

2020.07.19. 07:21

Hatalmas a repülőtéri utasforgalom visszaesése a tavalyihoz képest

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júniusi utasforgalma 94 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Budapest, 2020. március 10. Check-in pult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér B terminálján 2020. március 10-én. A koronavírus miatt a Wizz Air és a Ryanair is szünetelteti olaszországi járatait, a Wizz Air az izraeli járatokat is felfüggesztette. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Valentinyi Katalin tájékoztatása szerint a repülőtérnek júniusban 85 ezres forgalma volt, amely emelkedő tendencia a májusi 22 ezer utashoz képest. Jelenleg 16 légitársaság indít járatokat, és a tavalyi 153-ból idén 92 úticél érhető el a budapesti repülőtérről – fűzte hozzá.

A július végére, augusztusra vonatkozó előrejelzések szerint az úticélok számának növekedése várható

- tudatta a kommunikációs vezető.

Valentinyi Katalin kitért arra is, hogy a mostani korlátozásoknak egyelőre még nem látják hatását. Jelenleg a sárga és vörös zónából is jönnek, mennek repülőgépek, és az utazók egészségügyi vizsgálatokon esnek át – mondta.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!