Ország-világ

2020.09.30. 11:21

Elérte a 400 ezer forintot a bruttó átlagkereset

Júliusban a bruttó átlagkereset 401 ezer 800 forint volt, 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nagyon komoly intézkedések állnak a bérnövekedések hátterében – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva szerdán az M1-en.

Az államtitkár kifejtette:

a bérnövekedés mögött egyrészt kormányzati intézkedések állnak, hiszen a minimálbér, illetve a garantált bérminimum megállapításakor a 8 százalékos alku garantálja a növekedést, ez elsősorban a közszférát, az állami vállalatokat érinti.

A versenyszférában a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján ezek az eredmények tarthatók, illetve az is látható, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentése következtében esetenként nagyobb mértékű fejlesztést is tudtak produkálni – tette hozzá.

Közölte: a versenyszférán belül a bankszektorban a legmagasabb a bérnövekedés. Ezen kívül a műszaki tudományos terület nagyon jó eredményeket ért el, az energiaszektor szintén. Emellett látható, hogy – bár alacsonyabb volumen mellett – a növekedés megvan az építőiparban, az agráriumban is – emelte ki Bodó Sándor.

A KSH adatai szerint a rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt – bruttó átlagkereset 376 ezer 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A júliusi reálkereset 6,7 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál a 3,8 százalékos júliusi inflációval számolva.

A legalább 5 foglalkoztatottal működő vállalkozásoknál 11,4 százalékkal 418 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, ami 278 ezer forint nettónak felel meg. A költségvetési szférában 10,0 százalékos emelkedéssel 405 ezer forint volt a bruttó és 269 ezer forint a nettó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A vállalkozásoknál teljes munkaidőben alkalmazottak száma 142 ezerrel, 6,7 százalékkal csökkent tavaly júliushoz képest, a költségvetési szektorban 0,3 százalékkal, 2 ezerrel dolgoztak kevesebben – derül ki a KSH adataiból.

A feldolgozóiparban 10,6 százalékkal, az építőiparban 14,4 százalékkal volt magasabb az átlagkereset, mint tavaly júliusban és 429 ezer forintot, illetve 338 ezer forintot ért el. Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban lehetett a legtöbbet, bruttó 693 ezer forintot, ami 7,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az oktatásban alkalmazottak átlagkeresete 10,9 százalékkal 374 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset, az egészségügyben 10,4 százalékkal emelkedtek 407 ezer forintra.

Az év első hét hónapjában a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 406 ezer 500 forint volt a bruttó átlagkereset.

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 272 ezer 200 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,0, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 10,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – írta a KSH.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!